Fókuszban az utánpótlás
Noha nem sikerült az A csoportba jutás a magyar jégkorong-válogatott számára a néhány napja zárult, budapesti divízió 1-es világbajnokságon, az eseményt, a szereplést sikerként könyveli el a szövetség vezetése. Németh Miklós, az MJSZ elnöke már a jövőről, az utánpótlás-nevelés fontosságáról is beszélt nyilatkozatában. Hírösszefoglalónk Az elnök elmondta, hogy a fókuszban továbbra is az utánpótlás áll, s mindenképpen tovább szeretnék szélesíteni a sportág alapjait. „Fontos lenne, hogy Székesfehérvár mellé felnőjenek további bázisok, ahol a minőségi utánpótlás-nevelés mellett nemzetközileg is versenyképes felnőtt csapat működik” – jegyezte meg Németh Miklós. Elmondta, hogy úgy véli: kulcskérdés a budapesti jégkorong helyzete, mert addig nem lehet áttörésre számítani, amíg a fővárosnak nincs legalább egy masszív hokiközpontja, egy igazán ütőképes csapata. Hozzátette, hogy nagy reményeket fűz a társasági adókedvezményről szóló, jelenleg Brüsszelben vizsgált törvény életbe lépésétől, amely ösztönzőleg hathat a magántőke bevonására, a sport támogatására, s pluszforrásokat teremt az öt kiemelt látványsport, közte a jégkorong számára. „Az utánpótlás-nevelésre és a létesítményfejlesztésre jelentős összegek érkezhetnek, s e törvényi háttérrel már lehetne olyan vállalkozói kört találni Budapesten, amely fantáziát látna egy, a fehérvárihoz hasonló bázis létrehozásában. Ehhez a szövetség természetesen minden segítséget megad majd” – magyarázta.