Sorsdöntő mérkőzéshez érkezett a B divíziós floorball-világbajnokságon a magyar U19-es válogatott: az Oroszország elleni találkozó győztese csoportmásodik lehetett, vagyis az elődöntőben folytathatta a szereplést, a vesztes pedig elbúcsúzhatott dobogós álmaitól.
Nagy-Pál Tamás A tétet mindkét csapat játékán lehetett érezni, az első tíz percben inkább a küzdelem dominált,a dánok elleni mérkőzésbőltanulva a magyar csapat is összeszedettebben védekezett. Aztán szép lassan átvette az irányítást a piros mezes magyar válogatott. Tíz perc elteltével emberelőnybe kerültek a fiúk, látványosan felálltak, járatták a labdát, majd Sztrókay Gábor messziről az oroszok kapujába bombázott.
Nem sokkal később a fehér mezesek kerültek emberelőnybe, de a magyarok nagy munkával kivédekezték a hátrányt. Az utolsó percekben csökkent először valamelyest a koncentráció: Ruszlan Turabajev egy lepattanót ütött közelről a kapuba az elalvó védők között, így egállal mentek pihenőre a csapatok (1-1).
A középső harmadban is állandósult a magyar fölény, amely a 29. percben érett góllá: mintaszerű akció végén Ressely Norbert Gábor és Sztrókay tört kapura, utóbbi passzát pedig előbbi váltotta gólra. A magyar csapat ezután több ziccerből is növelhette volna előnyét egyenlő létszám mellett és emberfórban egyaránt, de a helyzetek rendre kimaradtak, ami létszámhátrányban megint megbosszulta magát: Alekszandr Latyuhin futott el a jobb oldalon, és a kapuba ütötte a labdát, így minden kezdődhetett előröl az utolsó harmadban (2-2).
A záró felvonásban az oroszok játékán látszott, hogy ők ezzel az állással is tökéletesen elégedett lennének a találkozó végén (pontosztozkodás esetén, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően, ők jutottak volna az elődöntőbe). A magyarok nehezen találták a bekkelés ellenszerét, mígnem egy emberelőny meghozta az eredményt: Sztrókay ütötte vissza a kapu mögül a labdát, Kiss Péter pedig azonnal a hálóba továbbította azt, minek nyomán 3-2-vel újra továbbjutásra állt a magyar válogatott.
Sőt! Nem sokkal később Müller János lőtt távolról a kapuba, s úgy nézett ki, végleg eldőlt a mérkőzés sorsa. Arról, hogy a végére is maradjanak izgalmak, Ilja Baskatov gondoskodott. Húzogatta a kapu előtt a labdát, majd a bal felső sarokba ütötte egy perccel a találkozó vége előtt... Újabb gólt azonban már nem tudtak szerezni az oroszok; a maroknyi magyar szurkolótábor egy emberként számolt vissza az utolsó tíz másodpercben, majd a dudaszó pillanatában megkezdődhetett az ünneplés. Elődöntőbe jutott a vb-n a magyar válogatott!
A másik csoportot a házigazda Németország nyerte meg, így péntek este hét órától velük mérkőznek meg a fiúk a döntőbe jutásért.
Fiú U19-es B világbajnokság, C csoport, 3. forduló: Oroszország–Magyarország 3-4 (1-1, 1-1, 1-2). Magyar gólok és gólpasszok: Sztrókay Gábor (1+2), Ressely Norbert Gábor (1+1), Kiss Péter (1+1), Müller János (1+0).
A csoport végeredménye: 1. Dánia 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Oroszország 2, 4. Ausztrália 0.