UtánpótlásSport
2026. május 23.
  • instagram
U15-ÖS BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZAMOKOV
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2011-05-05 13:37

Villám-sikerek az idénynyitón

A fővárosi szakszövetség külső, adminisztratív okokból, a korábban megszokottnál egy nappal korábban, április 30-án rendezte meg a hagyományos sportági idénynyitót a Margitszigeten. Miután az égiek kegyeikbe fogadták az eseményt, kitűnő időben, nagy mezőny gyűlt össze, melynek tagjai közül a hét aranyérmet besöprő Villám SE sportolói örülhettek a legjobban.

UP-infó A jubileumi, 20. budapesti triatlon diákolimpia részvevői pompás kavalkádot alkottak, ám nem csupán a versenyzők felszerelése, hanem összetétele is színes volt. A viadal mindkét nemnél hat korcsoportban zajlott, ráadásul ezen a Budapest-bajnokságon bárki indulhatott, miután nyílt volt a nevezés. Nem véletlen, hogy sokan éltek a lehetőséggel és messziről is eljöttek, már csak azért is, hogy az országos döntőre jól megismerjék a pályát. Elsőként az újoncok, a 2002-ben és később születettek vágtak neki az 50 méter úszásból, 1 km kerékpározásból és 500 méter futásból áll távjuknak. Bármilyen meglepő, a sportággal most ismerkedő kis nebulók közül a legjobbak már ízig-vérig profi sportolóként teljesítettek. Mátyás, a Kalocsai triumvirátus legidősebb képviselője, a Triatlon Villám egyesület tagja, magabiztosan diadalmaskodott, két versenyen kívüli induló, valamint Kósa Bence előtt. A lányoknál hatalmas küzdelem alakult ki a csepeli alakulat tagjai, a végül a győzelmet megszerző Peszlegi Dominika és Horváth Karolina Helga között, ráadásul a bronzérem is csepeli klubtársuknak, Nagy Cintiának jutott. Néhány perccel később már az újonc B kategóriások, vagyis a 2000-ben és 2001-ben születettek szálltak vízbe, akiknek duplányi távot kellett teljesíteniük. Egy balatonszemesi fiatal, Tóth Domonkos versenyen kívüliként nagy fölénnyel érkezett a célba, a fővárosiak közül Kiss Gergely, a Kolonics György Általános Iskola tanulója nyerte az aranyat a villámos Kalocsai Kristóf előtt. A lányoknál Rojik Dóra utcahosszal előzte meg a többieket. Az 1998-as és 1999-es születésűek III. korcsoportjában volt a legnagyobb vetélkedés a két kitűnő bázis, a Triatlon Villám és a Csepel között. Gulyás Vencel a Villám piros fekete mezében érkezett elsőként a célba, nyomában a két csepeli, a betegségből felgyógyult Papp Tamás és Soós Gergő, majd a villámos páros, Samu Attila és Molnár András. A lányoknál ugyan a fonyódi Szerdahelyi Szonja futott be elsőként, de nem volt kétséges, hogy Bakó Réka (Triatlon Villám) szinte ellenfél nélkül nyeri futamát.
Héraklész-válogatottak részvételével startolt a serdülők küzdelme, itt  300 méter úszást követően 8 km kerékpározás és 2 km futás várt a versenyzőkre. Ekkora távon taktikázni is lehet, persze ha valaki megy a saját iramában, mint a gép, és nem bíz semmit a véletlenre, mint a villámos Böröcz Bence, az kétséget sem hagy a győztes kilétéről. A győztes mögött nagy csata dúlt az ezüstéremért, melyet a jobban hajrázó Roa-Pölöskei Santiago érdemelt ki Durkó Noel előtt. A lányok a jól sikerült úszást követően hosszú ideig nagyszerűen tartották magukat a fiúk között az élmezőnyben, hiszen köztük volt az esélyes vendég, Fuchs Dóra és a többszörös Budapest-bajnok, a villámos Kiss Sydney Olimpia. Ki tudja, mi történik, ha nincs egy bukás, amely kissé szétrázta az élmezőnyt, egyedül aztán nem mindenki tudta tartani a tempót az élen haladókkal. A futásban már nem volt igazi verseny, minden helyezés eldőlt. Dóra kiengedve nyert, de a Budapest-bajnoki cím ismét Olimpiáé lett. Mögötte a jó futóként számon tartott Deszpoth Niki érkezett. Az ifjúságiak mezőnyében vendégként elindult a duatlon Európa-bajnok Fuchs Renáta és percekkel jobb eredményt ért el, mint korábbi nagy vetélytársa, az egyébként most is Budapest-bajnoki címet szerző Hargitai Henriett, aki Csatlós Barbarával vívott nagy csatát az aranyéremért. A fiúk izgalmas küzdelemben döntötték el a sorrendet. Végül kisebb meglepetés született, hiszen a favoritnak tartott Pap Dávid és ősi ellenfele, Bem Norbert, ezúttal nem tudta felvenni a versenyt az új kerékpárral tekerő Szatmári Leventével. Az UTE versenyzője magabiztosan lett első. Zárásként a 6. korcsoportos juniorok között aztán igazi meglepetés született. A nagyszerű eredményei nyomán tavaly a világbajnokságon is induló Pap Eszter ezúttal formán kívül kerékpározott. A két Villám-lány csatájában az 500 méteres úszás még nem döntött el semmit, a 12 km-es bringatáv már annál inkább. Eszter hiába futott megszállottként, már nem tudta ledolgozni több perces hátrányát, a 3 km kevés volt ehhez, így László Klára boldog bajnokként érkezett a Széchy uszoda célkapujába. A fiúknál Ovád Zsolt esélyeshez méltóan utasította maga mögé a mezőnyt. A tanítványok sikerei után a Villámosok edzője, Füri Ilona is óriási fölénnyel mutatott jó példát versenyzőinek. A díjátadáson megjelent a Magyar Triatlon Szövetség vezérkarából Lányi András elnök, aki az érmek kiosztása mellett becsülettel teljesítette a leghosszabb aznapi távot is. A Kropkó családot ezúttal nemcsak Péter, a családfő és felesége, Andrea képviselte a díjak átadásánál, hanem megkezdődött a gyerekek bekapcsolódása is a triatlon vérkeringésébe. A legfiatalabb induló ezen a napon Kropkó Márton volt, aki a Virág Árok óvodából érkezett, már igazolt versenyzőként. Érdemes lehet megjegyezni ezt a nevet: lehet, hogy apukája nyomdokaiba lép. Nővére Márti is a sportágban próbálkozik, kortársai között jövőre akár már az élcsoportban is végezhet. Részletes eredmények a Triatlon/Eredmények/Hazai menüpontban.