Három célra tartottak
A legjobb magyar sportlövők alaposan szétszóródtak a különféle versenyek miatt május 5. és 8. között. Ennek nyomán az Utánpótlás Kupa második fordulójában az indulók száma, valamint a mezőny összetétele is különbözött a megszokottól... Nemes Adrienn és Veres Kata a felnőttek között bizonyíthatott Plzenben, két csapat pedig Innsbruckban képviselte a magyar színeket.
K.Cs A négyfelvonásos Utánpótlás Kupa első körének győztesei ezúttal nem foglalták el pozícióikat a lőállásban, hiszen - a serdülő versenyzőket leszámítva – többségüknek nemzetközi viadalon volt jelenése. Akadtak olyanok, akik kihasználták a kínálkozó lehetőséget, így például a légpisztolyosoknál – Belicza Balázs távollétében– az a Szöllősi Henrik nyert, aki a nyitó fordulóban még „csupán” a harmadik helyen végzett. Az ifjúsági korosztályban a Pelecaci Norbert, Kovács Levente, Csáki Péter angyalföldi trió bérelte ki magának a dobogót: a társaság három különböző számban (légpuska, fekvő és összetett sportpuska) is remekelt. Mindannyiszor Pelecaci szerezte meg az aranyérmet. A légpuskaszámokban a komáromi lányok teljesítettek a legjobban: az ifiknél Varga Inez, a junioroknál Hudecz Tímea nyert, habár utóbbinak – ellenfél hiányában – nem volt éppen nehéz dolga.... Babicz Flóra légpisztolyban és sportpisztolyban győzött az ifjúságiak között. Mindeközben az „igazoltan hiányzók” többsége az európai szövetség által harmadik alkalommal kiírt ESC Ifjúsági Liga ausztriai középdöntőjén vett részt Innsbruckban. Amint azt Kissné Oroszi Edit kapitánytól megtudtuk, a háromfős csapatok rendhagyó lebonyolítási rendszerben mérték össze tudásukat. A szakvezető elmondta: – A sportolókat minden tizedik lövés után értékelik, és aki az adott szériában több köregységet ér el, két ponttal gazdagodik. Ez a versenyrendszer sokkal érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a küzdelmet, hiszen akár egy pillanatnyi kihagyás is sokba kerülhet. Nem feltétlenül elég, ha az együttesek egyike összességében jobb köreredményt ér el, mert ezeket a rövid etapokat is sikerrel kell abszolválni.
A magyar puskások az első helyet szerezték meg a tavalyi bolognai döntőben, az idén induló trió pedig – a kiváló innsbrucki középdöntőnek köszönhetően – kiérdemelte a lehetőséget, hogy megvédje a címet. A Szijj Katinka, Péni István, Nagy Sándor összeállítású egység a franciákat 21-3-ra, a házigazdákat 13-11-re, a svájciakat 19-5-re múlta felül, és mindössze az olaszoktól kapott ki 12-12-es döntetlent követően, szétlövésben. A magyar hármas ezzel a teljesítménnyel első helyezettként kvalifikálta magát a fináléba.
A pisztolyos különítménynek már nem ment ennyire jól, amennyiben egyszer sem sikerült nyernie... A franciáktól 16-8-ra kapott ki, a szlovénok 14-10, a svájciak 19-5, az olaszok 22-2 arányban győzték le a Belicza Balázs, Bartók Csaba, Ihos Erika összetételű csapatot.
A másik magyar érdekeltségű nemzetközi versenyt május 5-én rendezték Plzenben, Grand Prix of Liberation néven. A viadalon két utánpótláskorú lövőnk ért el szép eredményt a felnőtt mezőnyben. A sportpisztolyos, ifjúsági EB-bronzérmes Nemes Adrienn tizedik lett, a sportpuska összetett számában pedig Veres Kata jutott el egészen a hatodik helyig.