2011-05-10 00:09
Egyetlen fás vereség a szerbektől
A szarajevói világbajnokságra készülés utolsó állomásaként a magyar U18-as lány és fiú válogatott Szerbiával mérte össze erejét. A vajdasági Apatinban megvívott május 7-i mérkőzés felemásra sikeredett, az utánpótlás kapitányok mérsékelten elégedettek, ugyanakkor bizakodóan tekintenek a boszniai megmérettetés elé.
K.Cs A lányok a Nagy Beatrix, Sörös Dóra, Tóth Dorottya, Hegedűs Anita, Hősi Ramóna, Urbán Viktória alkotta csapattal feszültek a szerbeknek, míg a fiúknál Brancsek János, ifj. Horváth Péter, Rapatyi Richárd, Poroszlai Gergő, Pintér Károly és Ostrom Bálint hatos próbált meg több fát gurítani déli szomszédunk korosztályos válogatottjánál. A megállapodás alapján a legjobb négy dobó eredménye számított a végelszámolásnál, továbbá egy sprint számmal is tetőzték az összecsapást. A lányoknál Tóth Dorottya és Urbán Viktória gurított a legjobban, mindketten 563 fával zártak, nagy szerepet vállalva abban, hogy a csapat 2-0-ra (a legjobb négyesek összesített eredménye alapján 2207-2162 arányban) legyőzte a szerb válogatottat. A lányok szövetségi kapitánya szerint ezzel a garnitúrával a boszniai világbajnokság első hat csapata közé be lehet kerülni (amivel ki is egyezne), emellett személyekre szabottan is elmondta véleményét a sikert követően. Weinacht János: – A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően zajlott, versenyzőink jól felkészültek a találkozóra. Összességében a közepesnél jobb eredményt értünk el. Seres Dóra jól kezdett, a végére kicsit visszaesett, az újonc Urbán Viktória ragyogóan szerepelt, akárcsak Tóth Dorottya, akinek alig volt gyenge pontja, és nagyon szépen fejlődik. Hegedűs Anita a tőle megszokott dinamikával hozta magát, a szintén újonc Hősi Ramóna jó stílusban játszva megfelelő eredménnyel zárt. Nagy Beatrix azonban elmaradt a várakozásoktól, tőle jobb eredmény várható el. A győzelem jó előjel a világbajnokság előtt. A fiúk is jól teljesítettek, a végén mégis 2-0 kikaptak. Akár Pintér Károly 591-es összesített eredményét, akár Brancsek János 584 letarolt fáját nézzük, nem lehet panasz a fiatalokra, ám mindez kevésnek bizonyult, mivel a szerbeknél két versenyző is 600 fölött dobott. A fiúk szövetségi kapitánya érthetően nem volt annyira boldog, mint a lányoknál Weinacht János, ugyanakkor ő is megtalálta a pozitívumokat. Fehér László: – A találkozót sajnos vereséggel zárult, viszont nagyon hasznos volt edzői szemszögből, hiszen fel tudtam mérni, hogy ki lesz az az öt fiatal, aki a világbajnokságra kiutazhat majd. Két-három játékosom nagyon jó formában van, Brancsek János és Pintér Károly is remek eredményt gurított például. A szerb csapat összességében jobb játékerőt képvisel, ott nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra, a felkészítésre – a mi lehetőségeink szűkösebbek. Ennek tudatában elégedett vagyok a látottakkal. A fiú csapat végül 2357-2311 arányban maradt alul, ami azért végtelenül bosszantó, mert így összesítésben 4519-4518 lett a szerbek javára. Egy fával vesztettünk...Bruckner Gábor Mura László
ügyvezető szerkesztőségvezető
MediaBook Kiadó Kft. utanpotlassport.hu
06-30-515-7052 06-30-230-2678