2011-05-10 10:14
Szárnyalt a Malév és a Debrecen
Az elmúlt hét végén megrendezett negyedik országos döntővel a félidejéhez érkezett a nyolc évfolyamot (U8-U15) felvonultató ERIMA Kézilabda Gyermek Bajnokság fináléinak sorozata. Az 1998-as születésű korosztály nyolc legjobb fiú és leány csapata Nyíregyházán lépett pályára.
dzs A leányok küzdelmében a Debreceni SC Sportiskola pontveszteség nélkül, magabiztosan hódította el a bajnoki címet. A hajdúsági együttes – a csoportkörben aratott két hét-, valamint egy kilencgólos siker után – az elődöntőben ütközött a legnagyobb ellenállásba, ám végül felülmúlta a Szeged KKSE-Zsombó együttesét. A Tisza-partiak a bronzmérkőzésen is egy góllal maradtak alul a Gödöllő SE-vel szemben. A debreceniek a nyitómeccsen egyszer már legyőzött FTC-vel kerültek szembe a fináléban, és kiegyenlített első játékrészt követően, a térfélcsere után – Garamvölgyi Krisztina és Faluvégi Dorottya hét-hétre végződő gólpárbaja mellett – ellenfelük fölé kerekedtek.
A fiúk küzdelme a lányokéval szinte megegyező koreográfia szerint alakult. A Malév SC-Soroksár együttese plusz huszonegyes gólkülönbséggel abszolválta a csoportkört, de az elődöntőben csupán egyetlen találattal bizonyult jobbnak a végül a bronzérmet megszerző Nyírsuli Bem Sasok csapatánál. A nyírségiek a másik ág csoport győztesét, a tatabányai Kodály Általános Iskolát győzték le a 3. helyért lejátszott párharcban. A malévosok az aranycsatában azzal a veszprémi Dózsavárosi DSE-vel kerültek szembe, amelyet az első napon nagy küzdelemben egyszer már legyőztek. A döntő csak az első játékrészben volt szoros, a fordulás után kidomborodott a fővárosiak nagyobb tudása, s hibátlan mérleggel érdemelték ki a bajnoki aranyérmet.
Különdíjasok, lányok. Legjobb játékos: Faluvégi Dorottya (FTC). Legjobb kapus: Nagy Zita (Debreceni SC Sportiskola). Gólkirály: Oláh Kíra (Bercsényi DSE Jászberény). Fiúk. Legjobb játékos: Antal Máté (Malév SC-Soroksár Budapest). Legjobb kapus: Csomai Pál (Dózsavárosi DSE Veszprém). Gólkirály: Apró Attila (XVI. kerületi KMSE Budapest).
Részletes eredmények a Kézilabda/Eredmények/Hazai/Gyermek menüpontban.