Három korosztályban is megmérkőztek egymással vasárnap a BVSC és az UVSE utánpótlás csapatai a korosztályos fiú bajnokságokban. Egy valamelyest szoros összecsapástól eltekintve ezen a hétvégén kék-sárga fölény mutatkozott a Szőnyi úton.
KÜLSŐ TUDÓSÍTÁS – Szedmák Zita (Budapest) Elsőként a legfiatalabbak, a gyermek csapatok szálltak vízbe, ahol a mérkőzés a papírforma szerint alakult. A tabellán a második helyet elfoglaló BVSC már az első negyedben megmutatta fölényét a kilencedik helyen álló UVSE-vel szemben. A mérkőzés 17-3-as BVSC-győzelemmel zárult, azonban említésre méltó a lila sapkás Szentesi Dániel centerjátéka, aki szép megmozdulásaival, valamint két góllal vétette magát észre.
A következő mérkőzésen a serdülőké volt a főszerep. A két csapat a bajnokság során mindkét alkalommal döntetlent játszott egymással, így mindenki kíváncsian várta, hogy ezúttal is hasonló eredmény születik-e, avagy billen a mérleg nyelve. A találkozó első három negyede rendkívül kiélezetten zajlott. Az első gólt az UVSE centere, Szedmák Dávid szerezte, megadva ezzel a meccs kezdőlöketét, pedig már jócskán az első negyed végén jártunk. Az állás még a negyedik negyedben is döntetlen volt (4-4), azonban Szabó Bendegúz emberelőnyből szerzett gólja eldöntötte a mérkőzést. Ezt követően még két „vasutas” is betalált Csellár Ádám hálójába, így a végeredmény 7-4 lett a BVSC javára.
Az utolsó mérkőzést az ifik játszották, s szintén a hazai csapat aratott győzelmet. A fehér sapkások hamar három gólt könyvelhettek el maguknak, míg a kék sapkás „lilák” addig egyet sem. Innen még sikerült talpra állniuk az UVSE játékosainak: kiegyenlítettek. Ám a következő BVSC-rohamot nem tudták megállítani: köszönhetően Babó Marcell remek kapusteljesítményének, a vasutasok megrendíthetetlen támadásainak, illetve a túloldalon elkövetett védelmi hibáknak, a mérkőzés 10-5-ös BVSC-győzelemmel zárult.
Noha a sorozatok utolsó szakaszában járunk, amikor a bajnoki címek már eldőlni látszanak, érdemes kilátogatni az utánpótlás mérkőzésekre – érhetnek még minket meglepetések.