UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2011-05-17 14:48

Lakatos és Nagyváradi győzött Egerben

Egerben rendezték meg május 15-16-án az ifjúságiak Top–12 bajnokságát. A fiúknál a korosztály tavalyi olimpiáján is remeklő Lakatos Tamás győzött, a lányok mezőnyében pedig – nem akármilyen meglepetésre az abszolút favorit Madarász Dórát is felülmúlva – Nagyváradi Mercédesz diadalmaskodott.

Munkatársunktól A helyi Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tornaterme adott otthont a viadalnak, s bár a rendezők mindent megtettek a sikeres lebonyolításért, a kissé szűkös csarnokban az ablakokon beszűrődő napfény gyakran zavaró volt a játékosok számára. A fiúk mezőnyében Lakatos Tamás (KSI) veretlenül nyerte a körmérkőzéses tornát, ráadásul úgy, hogy mindössze egy mérkőzésén kényszerült döntő játszmára. Az idén Komlóról Szombathelyre igazolt Szita Márton alaposan megizzasztotta őt: riválisa szinte végig vezetett a találkozó során, ám a hetedik szett, s ezzel a verseny aranyérme is Lakatosé lett. A dobogó második fokára Szita, míg a harmadikra a még serdülő korú, szolnoki Szudi Ádám állhatott fel.
Váratlan eredményekben sem volt hiány. Ezek közül a legnagyobb feltűnést Do Phuong Nam (BVSC-Zugló SI) veresége jelentette a végül csupán a 11. helyen záró Kovács Richárd (WINK AC) ellen. Mint kiderült, „Dodo” jóval többet veszített egyetlen meccsnél: amennyiben győz, a második helyen végez, így viszont csak negyedik lett... A krónikához tartozik még, hogy a ceglédi Kiss Dániel – tanulmányi elfoglaltságára hivatkozva – feladta második napi mérkőzéseit, ám így is megszerezte a nyolcadik helyet. Bombameglepetés született a lányok viadalán. Az elmúlt hónapban a felnőtt világranglistán ötven (!) helyet előrelépő, s a lajstromban már 99. Madarász Dóra meglepő vereséget szenvedett Nagyváradi Mercédesztől. A Postás SE játékosa – aki veretlenül végzett az élen – hatalmas csatában bizonyult jobbnak a kecskeméti tehetségnél: a döntő játszmában győzte le minimális különbséggel. Érdekesség, hogy a tizenkettek harmadik legjobbja Lakatos Brigitta (KSI), a fiúknál győztes Lakatos Tamás nővére lett annak dacára, hogy a ranglistán jóval hátrébb szerénykedik. Megjegyzendő, hogy a legnagyobb tapsban nem az érmesek részesültek a viadalon, hanem az összesen huszonnégy résztvevő egyetlen egri illetőségű pingpongozója: az ötödik helyen záró Fülöp Szilvia minden egyes mérkőzésén nagyon hangos és rendkívül lelkes szurkolótábort tudhatott maga mögött. Ugyancsak hiba lenne elhallgatni, hogy a két nap során alig akadt versenyző a mezőnyben, aki ne kapott volna legalább egy sárga lapos figyelmeztetést. A nagyjelenetek láttán a külső szemlélő önkéntelenül is arra gondolt: vajon a nemzetközi mezőnyben érvényesülhet-e olyan játékos, aki képtelen féken tartani indulatait, visszafogni érzelmi kitöréseit...? Részletes jegyzőkönyvek az Eredmények/Hazai menüpontban.