Kis tavon nagy eredmények
Egy Poznan közelében található, apró tavon, május 14. és 16. között rendezték meg a Cadet Közép-Európai Kupát (CECC), ahol Gerencsér Gergő vezetésével hét hajós magyar csapat vett részt.
P. D. A kiutazó keretből négy egység a Tihanyi Hajós Egylet, három pedig a Balatonfüredi Yacht Club delegáltja volt. A háromnapos versenyen ötven hajó rajtolt kilenc futamban, amelyeken az erőfölényben lévő lengyel mezőnyt cseh és magyar csapatok igyekeztek megszorongatni.
Az első napon jó hármas nyugati szél repítette a vitorlásokat, s a szép időben négy futamot is sikerült megrendezni. A magyar fiatalok hamar ráéreztek a forgolódó szélre, s végig a boly első felében versenyeztek. Annak ellenére, hogy Gerencsér Gergő tanítványai közül a legidősebb is csak 15 éves, a gyerekek remekül helytálltak a náluk egy-két évvel idősebb átlagéletkorú mezőnyben.
A vasárnap a gyenge, keresztben fújó szél miatt halasztással kezdődött, majd később két gyenge szeles futamot indítottak, ahol a magyarok megtartották jó pozícióikat.
A regatta utolsó napján a versenyzők újabb három futamot teljesítettek, s a véghajrában a legtöbb magyar egységnek sikerült még valamennyit play online casino javítania a mérlegén.
A viadalon Borsos Gergely és Horváth Balázs párosa (Tihanyi Hajós Egylet) szerepelt a legjobban a magyar delegációból – ők bronzéremmel térhettek haza. A többi kettős is jól teljesített: Varró és Váradi (BYC) a 7. , Kristóf és Jeney (BYC) a 8., Simó és Rácz (THE) a 9., Rácz és Kardos (THE) a 20. , Polgár és Kanyicska (THE) a 12., Fabacsovics és Németh (BYC) pedig a 23. helyen végzett.
Gerencsér Gergő elmondása szerint a verseny rendkívül gyerekcentrikus volt:
– A rendezőség jóvoltából rengeteg program szórakoztatta a fiatalokat, akik a futamra menet és jövet is kaptak finomságokat a kikötőben. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat az eseményen, többen maradtak volna még szívesen.