Artisták a levegőben
A sportrajongók mindig felkapják a fejüket, ha egy új sportág mutatkozik be: a tornasport ezúttal egy újabb gyöngyszemmel gazdagodik. Az igazán látványos tissue/silk (selyem-akrobatika) első magyar bajnokságát rendezi a Magyar Légtornász Egyesület május 28-án. Huszonhat mindenre elszánt versenyző, a levegő úrnői és urai ragadják meg a selyemszalagot a Tornacsarnokban. A legfiatalabb részvevő tizenkét éves, az indulók többsége húsz év alatti.
eFBé Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke székfoglalójában az utánpótlás-nevelés mellett kiemelt célként említette a közönség visszacsábítását a tornacsarnokokba. A selyem-akrobatika, azaz a tissue(-silk) alighanem alkalmas a feladatra.A tissue/silk, azaz a selyem-akrobatika a 90-es években kezdte hódító útját a világban. Orosz és kínai tornászok voltak az elsők, akik szóló, illetve duett felállásban prezentálták e új formáját a légi akrobatikának. A részvevők biztosítókötél nélkül mutatják be produkcióikat, a saját technikájukban és képességeikben bízhatnak, miközben szaltóznak, másznak, „zuhannak”, bukfenceznek, továbbá forognak a levegőben. A mutatványoknál használt selyem anyag körülbelül húsz méter hosszú. A kanadai Cirque du Soleil műsoraiban látványképek és szinkronban történő mozgássorok bűvölik el a közönséget.
„Miután ez lesz az első magyar bajnokság ebben a sportágban, egyelőre külön utánpótlás, illetve felnőtt besorolás nincs,csak az alábbi kategóriák: női, valamint férfi egyéni, szinkron és páros. A huszonhat indulóból sokan vannak 12-16, illetve 18-20 év között, de lesz harminc év feletti versenyző is – lányok, fiúk, férfiak, nők vegyesen. Hatan a Baross Imre Artistaképző növendékei, kilencen a Magyar Légtornász Egyesületé, a többiek a Rippel Brothers Mozgásművészeti Akadémia tornászai” – mondta el Vincze Tünde a Magyar Légtornász Egyesület Elnöke, aki tíz éve tanítja – a világhírű Cirque du Soleil tornászai mellett – a Baross Imre Artistaképző növendékeit is. A verseny alapgondolata nem véletlen Vincze Tündéé: ő honosította meg Magyarországon a tissue-t, hosszú évek kemény munkájának gyümölcseként született meg nálunk is ez a sportág.
A verseny – a sportág jellegénél fogva – gálaelőadás is. Bővebb információ a versenyről ITT.
A zsűri tagjai: Kalmár Zsuzsanna (tornász, többszörös magyar bajnok, Eb, VB helyezett, volt szövetségi kapitány), Kristóf Krisztián (artista, zsonglőr, a Fővárosi Nagycirkusz művészeti vezetője), Markocsány Lóránt (a Cirque du Soleil: Dralion c. darabjának egyik szereplője), Molnár László (tornász, trapéz-oktató), Német Ágnes (kosárlabdázó, 1985-ben Európa legjobb kosarasa). A díjátadók: Czene Attila (olimpiai bajnok, sportért felelős államtitkár), Kristóf István (artistaművész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója), Dr. Magyar Zoltán (kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség elnöke), Varjasi László (a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. igazgatója).
A versenyt a Magyar Légtornász Egyesület rendezi.