UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-05-25 06:47

Építők a döntőben

A legidősebb utánpótlás korosztály gyeplabdásai, az U18-asok az Interliga final fourra készülhetnek: a két magyar csapat közül az Építők HC került a négyes döntőbe. A kisebbeknél egy újabb diákolimpiai döntő következik.

eFBé Az U18-as Interliga küzdelmeiben kialakult a pozsonyi final four mezőnye: két szlovák csapat, a KPH Raca és az SK Senkvice mellett a szlovén U16-os válogatott, valamint az Építők HC együttese harcolta ki a döntős helyet. A másik magyar társulat, a Szent László DSE gólaránya miatt maradt le a fináléról, amelyet június 4-én rendeznek a szlovák fővárosban. A Szent László Gimnázium műfüves pályáján a 2. és a 4. korcsoport diákolimpikonjai ragadnak hokiütőt: összesen tizenegy csapat nevezett a vetélkedőre. Ismét érkeznek a gerjeniek 1-1 csapattal, az Óbudai Első Általános Iskola 2-2 együttessel, valamint a soroksári Grassalkowich Általános Iskola összesen 6 garnitúrával. Mindkét korcsoportban A illetve B jelű csoportokba sorsolták az együtteseket, s kétszer tizenöt perces körmérkőzéseken után alakul ki a rájátszás mezőnye.