UtánpótlásSport
2025. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2011-05-25 17:06

Magyar diadal Máltán

A Nemzetközi Iskolai Sportszövetség (ISF) május 19. és 24. között a máltai Gzirában rendezte meg úszóbajnokságát, melyen hazánkat – Szlatényi Györgynek, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkárának vezetésével – a diákok mezőnyében a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium lánycsapata (Bata Natali, Jakubovich Renáta, Kovács Kitti, Madarász Mária,.Molnár Tünde, Prohászka Anna), a válogatottak között pedig a nemzeti együttes (Abay-Nemes Anna, Csehó Judit, Lavotha Flóra, Pataki Fanni, Sánta Adrienn, Sebestyén Dalma) képviselte. Ez utóbbi társaság bravúrosan szerepelt: az első helyen végzett az összessítésben.

UP-info Valamennyi versenyszámban két sportolónak kötezelően indulnia kellett a hatfős csapatból; egy-egy sportoló minimum két, maximum négy számban rajtolhatott. A versenyen a csapatokat értékelték oly módon, hogy az egyéni helyezéseket pontokra váltották: a legkevesebb pontot gyűjtő alkulat nyerte a 14-17 éveseknek kiírt viadalt, melyen mások mellett osztrák, spanyol, német, sőt kínai résztvevők is szerepeltek. A magyar válogatott nagy sikert ért el, hiszen megnyerte az összesített versenyt, így elhódította a kupát.

A magyarok helyezései. Abay-Nemes Anna: 200 m gyors 3.; 50 m hát 4.;100 m gyors 5.; 50 m gyors 7. Csehó Judit: 100 m mell 4.; 50 m mell 7. Lavotha Flóra: 100 m pillangó 8.; 50 m pillangó 9. Pataki Fanni: 100 m gyors 1.; 50 m és 200 m gyors 2. Sánta Adrienn: 50 m és100 m hát 5.; 50 m pillangó 6. Sebestyén Dalma: 100 m mell 1.; 50 m mell 3., 100 m pillangó: 6., 100 m hát 11. 4x100 m gyorsváltó (Pataki, Sánta, Abay-Nemes, Sebestyén): 1.; 4x100 m vegyesváltó (Sánta, Sebestyén, Lavotha, Pataki): 5.

Részletes jegyzőkönyvek ITT.