Már a felnőttek között krosszozik
Szabó Krisztián két külföldi futam között itthon töltött néhány napot: május 22-én, vasárnap még a lettországi Bauskában száguldott, az előttünk álló hét végén pedig már a németországi Seelow-ban rajtol a kétszeres junior Európa-bajnok autókrosszos, aki az idén már a felnőttek között teszi próbára a tudását. UP-info Bauskában megtette az első nagy lépést a célja felé: bejutott az A-döntőbe, méghozzá remek eredménnyel. – A két előfutamomat megnyertem, egyen pedig harmadik lettem, így negyedikként vártam a rajtot, örömömre felülmúltam a terveimet – mondta Szabó, akinek a bauskai az egyik kedvenc pályája. – Kicsit el is vitt a nagy lelkesedés, túlizgultam a versenyt, kiugrottam a rajtnál. Az idén bevezetett szabályok értelmében emiatt kizártak a döntőből. Tavaly, ha valaki kiugrott, kapott még egy esélyt, ebben az évadban már nem, így tizedikként zártam a vetélkedőt.” A Felix Promotion által képviselt versenyző a tizedik helyezés ellenére sem csalódott, mert az A-döntőbe jutás a tanuló évben már önmagában is siker. Arról nem beszélve, hogy az autója az új motornak köszönhetően erősebb, a stabilizátor révén pedig jobb a kanyarsebessége. Hab a tortán: a hét végi németországi viadalon már „papírforma”, ha bejut az A-döntőbe...