2011-05-26 18:10
Lovas família
A jövő hét végi nemzetközi fogathajtó Vecsés Kupára készül ifj. Dobrovitz József, aki – zsenge kora ellenére is – profi már a bakon. A 19 éves fiatalember valóban elmondhatja: korán kezdte el a sportág művelését.
Róth Ferenc Ha belegondol az ember, a Dobrovitz családban senki nem úszhatja meg hajtás nélkül... Azért nem, mert a vecsési csodabirtokon élő famíliában minden a lovak körül forog. Van belőlük bőven, száznál is több zabol az istállókban. Az édesapa, Dobrovitz József, és a fiú, az ifjabb ,,Dobró” lóállománya foglalja el a boxok nagy részét. Van közöttük lipicai, s élnek ott pónik is, mivel a fiú, éppen a kora miatt, ebben a szakágban ért el szép eredményeket. Nem mellékes, hogy a srác a csapatvilágbajnok négyesfogathajtó édesapa miatt sem úszhatta meg, hogy a hajtás tudományának elsajátítását. – Nem voltam még tíz éves sem, amikor apu már odaültetett maga mellé a bakra. Ha már ott voltam, a kezembe adta a szárat is. Ha már ott volt, megtanultam, hogyan kell irányítani a lovakat. Mivel már gyerekként megtanultam, nem nagy ördöngősség ez. Biztos vagyok benne, hogy egy forgalmas úton nehezebb autót vezetni, mint a lovakat irányítani. Persze, nem megy ez egyik napról a másikra, sok munka előzi meg, hogy magabiztosan várhassa az ember a versenyeket – meséli a gödöllői Szent István Egyetemre járó fiatalember. Ami a viadalokat illeti, tapasztaltnak mondható, hiszen hét évvel ezelőtt hajtott először versenyen. Akkor még korengedménnyel, a szövetség zöld kártyájával szállhatott csak bakra. Fedeles vetélkedőn, fedett pályán mutatkozott be a pónisok mezőnyében, s rögvest nyert is. Rá egy évre, 2005-ben már magyar bajnok volt a póni kettesek mezőnyében, s a sikert 2006-ban megismételte. A következő két évad, a 2007-es és a 2008-as már a póni négyesfogatokról szólt, s e szakágban is bajnoki aranyat kapott a nyakába. Hogy a következő idény se múljon el Dobrovitz-siker nélkül, arról is gondoskodott: második lett a Világ Kupa-sorozatban. A felsorolás korántsem nem teljes, a további hazai eredményeket nem említjük meg, mert túl hosszú lenne a lista... A jövő héten, június első hétvégéjén Vecsésen, a lehető ,,leghazaibb” környezetben, a birtokukon fölépített pályán mutathatja be a tudását az ifjabb Dobrovitz. (Ezt teszi majd ugyanitt az édesapa is, aki a négyesfogatok szupererős mezőnyében áll rajthoz.) Kérdés, mit ér majd el a fiatal versenyző, akinek tengernyi még az ideje arra, hogy a jók között is a legjobb, a nagyok között is a legnagyobb legyen. Azt szokták mondani, hogy fogatot hajtani akár ötven-hatvan éves korban is lehet. Fülöp herceg támaszthatja alá ennek az igazságát, aki az 1984-es szilvásváradi vb-n is rajthoz állt, pedig akkor már hatvan fölött járt. A kis Dobró pedig még a húszat sem töltötte be… Az idei terveiről szólva elmondta: –A legfontosabb cél, hogy júliusban kijussak az aacheni versenyre, s a hagyományosan nagy és rangos viadalon képviseljem Magyarországot. Ott már nem csak a tét lesz nagy, de a lovak is, hiszen azt a versenyt nem póniknak rendezik... Hogy mennyire nem könnyed lovacskázásnak gondolja a fogatozást a tehetség, arra bizonyíték sportolói hitvallása: – Világbajnok akarok lenni, mert csak akkor van értelme az egésznek, ha az ember nagy célokat tűz ki maga elé. Ami engem illet, egy darabkát már most átnyújtok neki a jövő aranyaiból.