Befejeződtek a 2010/2011-es évad küzdelmei a női NB I-es utánpótlás bajnokságokban. A Győri Audi ETO KC tarolt: az ifjúságiak és a serdülők mezőnyében is megszerezte az aranyérmet, így mindkét korosztályban megvédte bajnoki címét.
dzs A győri lányok mindkét sorozatban már a 12 csapatos mezőnnyel zajló alapszakaszt is az élen zárták – egyaránt az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatát megelőzve –, így esélyesként várhatták a felsőházi rájátszást. Már csak azért is, mert ők így 4, míg vetélytársaik – a nyitó etapban elért helyezésük sorrendjében – 3, 2, illetve 1 bónuszponttal rajtolhattak.
Az ifjúságiaknál a legjobb négy csapat hatfordulós körmérkőzését az után egyformán öt győzelemmel és egy vereséggel abszolválta a kisalföldi alakulat, valamint a legnagyobb ellenfelévé előlépett DVSC-KORVEX, így a két bónusz pont döntött a győriek javára. A fővárosi zöld-fehérek a dobogó legalsó fokára szorultak, miután mindkét fenti vetélytársukkal szemben oda-vissza alulmaradtak, ellenben otthon és idegenben is legyőzték a rájátszásban pont nélkül maradó, ezzel a 4. helyen végző Váci NKSE együttesét.
A serdülőknél egy kivételével annak a négy klubnak a csapata jutott a legjobbak közé, mint az ifiknél. Ebben a korosztályban a debreceniek „helyett” a Siófok KC-Galerius Fürdő harcolta ki az elitbe jutást. Bár a Balaton-partiak negyedikként zártak, nem vallottak szégyent, hiszen otthon legyőzték a bronzérmes váciakat, továbbá pontot szereztek a Ferencvárostól is. Az összesen négy pont előnnyel diadalmaskodó győriek végső sikerét nem fenyegette különösebb veszély, csupán érdekesség, hogy az aranyérmes ETO és az ezüstérmes Fradi találkozóin mindkét alkalommal a vendégtársulat győzött.
Egyfajta állandóságot jelez, hogy az ifjúságiaknál a dobogósok (ETO, DVSC, FTC), a serdülőknél pedig az első két helyezett (ETO, FTC) sorrendje megegyezik a tavalyival, a váciak és a siófokiak előretörése viszont új színt képvisel.
Részletes eredmények a Kézilabda/Eredmények/Hazai/Ifjúsági, illetve Serdülő menüpontban.