UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2011-05-30 15:58

Remek produkció Lengyelországban is

Továbbra is bravúrosan szerepelnek a magyar fiatalok a nemzetközi mezőnyben: a május utolsó hétvégéjén rendezett lengyel bajnokságon sikert sikerre halmoztak játékosaink.

UP-info Madarász Dóra – aki az Egerben rendezett hazai Top–12-bajnokságon csupán másodikként végzett – immár idei harmadik nemzetközi diadalát aratta Wladislawowóban. Az ifjúsági lányok döntőjében ráadásul megismétlődött a márciusi, tatai esemény fináléja, s nem csupán a szereposztást illetően: akkor is, most is a romániai Szőcs Bernadette volt a kecskeméti sportoló ellenfele, s akkor, most is a magyar asztaliteniszező győzött. Az eredmény ezúttal 4-2 lett, s a siker értékét növeli, hogy Szőcs az elődöntőben az idei Európa Top–10 első helyezettjét, a német Solja Petrissát verte. Hatalmas meglepetést okozott az ifi fiúk mezőnyében csak „vendégeskedő” – még serdülő korú – Szudi Ádám: a szolnoki versenyző a legjobb négy közé jutott a „nagyok” között, s a döntőbe kerülésért is csupán hétjátszmás, emlékezetes mérkőzésen szenvedett vereséget a japán Matsushitától. A korosztály páros versenyében a Lakatos Tamás, Do Phuong Nam kettős ennél is tovább jutott: a duó meg sem állt a döntőig, ott azonban japán riválisai előtt fejet hajtott. A serdülő számokban további három magyar medál született, jelezve, hogy utánpótlás szinten rendkívül reménykeltő a helyzet a sportág hazai jövőjét illetően. A fiú párosok viadalán Ecseki Nándor a brazil Hugo Calderon oldalán ugyanúgy aranyérmes lett, mint két hónapja, az olaszországi Lignanóban, méghozzá úgy, hogy a „vegyes” kettős vetélytársai egyetlen alkalommal sem jutottak el a döntő szettig... Egyesben Szudi ismét kitett magáért: az idősebbek között elért harmadik helye mellé bronzérmet szerzett saját korosztályában is, a tetejébe az elődöntőben már 2-0-ra vezetett a német színekben versenyző Qiu Dang ellen. Hasonlóképpen a dobogó alsó fokára állhatott fel az Ecseki Nándor, Sabján Gergely, Szudi Ádám összetételű fiú válogatott a csapatviadalon, így a legkevesebb ami elmondható: a nyári, kazanyi utánpótlás Európa-bajnokság előtti utolsó erőfelmérő magyar mérlege komoly bizakodásra adhat okot. Részletek az Eredmények/Nemzetközi menüpontban.