UtánpótlásSport
2025. november 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2011-06-03 17:22

Pisztolyban Nemes Adrienn a nyerő

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg az IWK nemzetközi junior versenyt, amelynek ezúttal is Németország, azon belül Suhl városa adott otthont. A május 30-tól június 5-ig zajló viadal csütörtöki döntőiben Nemes Adrienn győzött, Mihalkó Nikoletta a hatodik helyen végzett a pisztolyosoknál, míg Veres Kata az 50 méteres összetett versenyszámban lett hetedik.

K.Cs Amint azt a verseny hivatalos honlapja is kiemeli, a junior korosztály egyik legrangosabb nemzetközi versenyéről van szó, így Nemes Adriennek többek közt cseh, orosz, és német riválisait kellett maga mögé utasítania, amit 578-as eredményével végül meg is tett. Mihalkó Nikoletta a hatodik helyen, 564 körrel abszolválta a számot, míg a puskásoknál Veres Kata 573-al, részben az utolsó előtti gyengébb lövésének „köszönhetően” végzett csupán a hetedik pozícióban. A két versenyszám részletes eredményei ITT érhetők el.