Az országos utánpótlás bajnokságok utolsó fordulójában mindhárom kiírásban (gyermek, serdülő, ifi) az érmes helyezések sorsáról is döntő találkozón mérte össze erejét a Vasas és a BVSC.
KÜLSŐ TUDÓSÍTÁS – Ritz Gyula (Budapest) A legnagyobb rangadónak a gyermek korosztály összecsapása számított, hiszen azonos pontszámmal élen álló csapatok csaptak össze egy bajnoki döntőnek számító mérkőzésen. Az ifiknél is az aranyérem sorsáról határozott a találkozó, de itt elsősorban a 10 pontos előnyét korábban „elherdáló” Vasasnak volt veszítenivalója: vereség esetén a harmadik helyre is visszacsúszhattak volna. A serdülőknél már korábban eldőlt a bajnoki cím (a BVSC végzett az élen), de a Vasas még küzdött az ezüstéremért.
A serdülők meccsével indult a nap, amely folyamatos BVSC vezetés mellett 9-4 arányú vendéggyőzelemmel ért véget. A mérkőzés azonban nem ezért marad emlékezetes, hanem a kialakult verekedés miatt, amelynek végül hat végleges cserés és egy négyperces kiállítás lett a vége... A Vasas vereségével végül a bronzérmet szerezte meg, de ehhez arra is szükség volt, hogy az Eger és a KSI döntetlent játsszon – így az Eger lett a második, a KSI pedig a negyedik.
A soros gyermek mérkőzésen villámrajtot vett a hazai csapat: kiváló centerjáték mellett 3-0 állt az eredményjelzőn, amikor változtatott a BVSC a védekezésén. Az ez után alkalmazott „M-zóna” eleinte zavarba hozta a Vasast, és a gyors lefordulások rendre kiállításokban vagy akciógólokban végződtek, így 5-4-es vendégvezetés mellett fordultak a csapatok.
A második félidőben újra a hazaiak szereztek háromgólos vezetést, de a vége mégis izgalmasra sikeredett, miután előbb egy kiállítás utáni korai visszajövetel, majd egy kiállított játékos „ki nem állása” miatt kapott büntetőt a piros-kék együttes. Kapus poszton azonban Molnár Benedek nagyszerű napot fogott ki, a második ötméterest a BVSC kihagyta, így megmaradt az egygólos előny, s 8-7-es győzelmével a Vasas megszerezte a bajnoki címet. A második a BVSC, a harmadik helyezett a KSI lett.
A záró mérkőzés sem maradt izgalmak nélkül, hiába húzta le a rolót Bendes Viktor, és vezetett a Vasas 5-1-re is, a BVSC 5-4-re felzárkózott, ráadásul a negyedik negyed végén még 4 perces kiállítást is kapott a piros-kék együttes. Egy védés, majd az ebből induló gyors lefordulás azonban megpecsételte a BVSC sorsát: 6-4-ről a folyamatos emberelőny mellett sem volt esélye fordítani, a lefújásig már nem változott az eredmény. Ezzel a címvédő Vasas újabb aranyérmet ünnepelhetett, a második a KSI, a harmadik a Honvéd lett.
A bajnokságok végeredménye. Ifjúsági: 1. Vasas 69 pont, 2. KSI SE 68, 3. Honvéd 64, 4. UVSE 51, 5. FTC 40, 6. ZF-Eger 36, 7. BVSC-Zugló 31, 8. Szegedi Vízipóló Suli 21, 9. Budafóka SE 10, 11. Szolnok 7. Serdülő: 1. BVSC-Zugló 68 pont, 2. ZF-Eger 60, 3. Vasas 58, 4. KSI SE 58, 5. UVSE 51, 6. FTC 39, 7. Honvéd 23, 8. Szeged 16, 9. UVSE II. 12, 10. Budafóka SE 8. Gyermek: 1. Vasas 73 pont, BVSC-Zugló 70, 3. KSI SE 59, 4. UVSE II. 53, 5. Szeged 42, 6. ZF-Eger 37, 7. Honvéd 31, 8. Szentes 24, 9. UVSE 12, 10. Budafóka SE 0.