UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-06-05 13:21

Sebestyén remek rajttal a 22.

A Katalán GP 125 köbcentis géposztályának versenyén pénteki és szombati remeklésének köszönhetően Nicolas Terol indulhatott a pole pozícióból, a 17 éves Sebestyén Péter pedig a 30. helyről vágott neki a viadalnak. Ahogy azt a hétvégén már megszokhatták a versenyzők, ezúttal is gyülekeztek a viharfelhők a rajt pillanatában, de az eső megint csak ijesztgetett, nem szakadt le. Nagy-Pál Tamás A rajtnál Terol természetesen ellépett, Maverick Vinales tartotta vele a lépést csak, a harmadik helyen motorozó Hector Faubel már elmaradt tőlük. Sebestyén nagyon jól kapta el a rajtot, a 30. helyről rögtön a 23-ikra tornázta fel magát. Az élen Terol és Vinales nagy csatába kezdett, ide-oda előzgette egymást a két spanyol, melyből, ha időlegesen is, de Vinales jött ki győztesen. Tizennégy körrel a futam vége előtt ismét helycsere volt az élen, megint Terol hátát nézte a mezőny. Johann Zarco ekkor kezdte meg a felzárkózást, és – már a harmadik helyen motorozva – támadásokat indított a dobogó második fokáért. Ez sikerült is neki, és hatalmas hajrába kezdett Terollal szemben az első helyért, közben Vinales jó három másodperccel leszakadt tőlük. Három kör volt hátra, amikor Terol úgy döntött, előre engedi Zarcót, hogy ő lehessen az üldöző. Az utolsó körben Terol vissza is előzött, úgy nézett ki, az idén negyedszer is ő halad át először a célvonalon. Zarco ezt egyáltalán nem így gondolta: az utolsó kanyarban belső íven érkezett, mindketten kisodródtak a pálya szélére, így Zarco a fűben tette meg az utolsó métereket, de elsőként ért a célba.

A versenybírók viszont ezt az előzést szabálytalannak látták, így 20 másodperces büntetést kapott a versenyző, amivel még a dobogóról is lecsúszott. Így újból Terol győzött, Vinales lett a második, a harmadik helyen pedig Jonas Folger ért be a célba. Sebestyén remekül tartotta a rajt után megszerzett helyezését, és eddigi legjobb eredményét produkálva a 22. helyen végzett.