2011-06-07 12:29
Melldöngető Palánkdöngetők
Budapesten rendezték meg az I. Xántus Kupát, ahol meghívás alapján vettek részt U9-es fiú csapatok. A tornán elsősorban általános iskolás együttesek indultak, a klubokat a Szőnyi Palánkdöngetők Köre képviselte, amely így természetesen a legnagyobb esélyesként vágott neki a megmérettetésnek.
Nagy-Pál Tamás A hat résztvevő csapatot két hármas csoportba sorsolták. Az SZPK a vártnál nehezebben gyűjtögette a pontokat, ami nagyon jót tett a torna színvonalának, hiszen egyik találkozó sem volt lefutott idő előtt. A komáromiak az Eötvös Iskola ellen 3-1-re győztek, és gyakorlatilag ez volt a legsimább mérkőzésük. A második csoportmérkőzésen a Váci Iskola ellen végig fej-fej mellett haladtak a fiúk, mindkét együttes jött vissza hátrányból is, de a hajrát az SZPK bírta jobban, és 5-4-es győzelmével a csoport első helyén végzett. A másik trióban a Vajda Iskola bizonyult a legjobbnak, és az első helyezés már automatikusan döntőt ért, így rájuk várt a feladat, hogy megállítsák a Palánkdöngetőket.