UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-06-10 14:13

Jó tanuló, jó sportoló

A nyári, miskolci rendezésű junior Európa-bajnokság előtt honlapunk bemutatja a legsikeresebb hazai utánpótlás versenyzőket. Ezúttal Németh Dávidon, a kaposváriak 17 éves tehetségén a sor.

Munkatársunktól – Hogyan lett belőled éppen búvárúszó? – Kisgyerekként a szüleim vittek le az uszodába. Ők ekkor még csak azt szerették volna, hogy megtanuljak úszni. Itt találkoztam későbbi nevelő edzőimmel és példaképeimmel, akiknek a hatására beleszerettem az uszonyos úszásba. A kezdeti, közepes eredményeim fokozatosan egyre jobbak lettek, és három év elteltével megnyertem első országos bajnoki címemet. Szeretem ezt a sportot, mert a versenyeken és az edzéseken egyaránt jó a csapat hangulata. Motivációt jelent számomra az a sok segítség, amit kapok unokatestvéremtől, Nagy Márktól, aki ebben a sportágban szintén szép eredményeket ért el, és példaképemre, Vinkler Péterre is mindig számíthatok. – Hogyan egyezteted össze a tanulást az edzésekkel? – Az általános iskola befejezése után a szüleim és az edzőim javaslatára sporttagozatos gimnáziumi osztályt választottam, így minden feltétel adott ahhoz, hogy a napi két edzésemen teljes erőbedobással vehessek részt. Jelenleg tizedik osztályos vagyok, a tanulmányi átlagom 4,7-4,9 között van, ami nagy büszkeséggel tölti el a szüleimet és engem is. – Eddig milyen eredményeidre vagy a legbüszkébb: Mik a sporttal kapcsolatos terveid? – Már negyvenhatszoros korosztályos magyar bajnok vagyok. A 2009-es junior Európa-bajnokságon harmadik helyet szereztünk a 4x200-as váltóban. Tavaly, a mallorcai világbajnokságon már egyéniben állhattam fel a dobogó harmadik fokára. Az idén nyáron, Magyarországon rendezik a junior Európa-bajnokságot, amin szintén szeretnék érmes helyezéseket elérni, és megjavítani az eddigi legjobb időeredményeimet.

Név: Németh Dávid Születési hely, idő: Kaposvár, 1994. 09. 02. Magasság, testsúly: 185cm, 80kg. Egyesülete: Kaposvári Középület Kivitelező Adorján SE. Nevelő edzői: Hajdu Sándor. Edző: Kovács László. Kedvenc versenyszámai: 200 méteres uszonyos gyorsúszás, 200, 400 és 800 méteres uszonyosúszás. Legjobb eredményei: junior Európa-bajnoki 3. helyezett; junior világbajnoki 3. helyezett; 46-szoros korosztályos országos bajnok.