UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2011-06-13 19:42

Győztes erőfelmérő

Hajrájához érkezett a magyar női ifjúsági válogatott felkészülése a június 23-án kezdődő csehországi Európa-bajnokságra. A Róth Kálmán és Danyi Gábor által irányított 17 éven aluli együttes a múlt héten kétszer is megmérkőzött a román válogatottal, és meg is nyerte a Hajdúnánáson megrendezett meccseket.

dzs A két találkozó annyiban hasonlított egymásra, hogy a piros-fehér-zöld lányok az első játékrészben többgólos előnyt harcoltak ki, a vendégek pedig a térfélcserét követően némiképp felzárkóztak. A visszavágón azonban ennél árnyaltabb volt a kép: az előző napi vereségtől felpaprikázott ellenfél nagy erőkkel támadott, s hamar vezetést szerzett. Miután a védekezés hatékonysága elmaradt az elvárhatótól, a 13. percben, 6-10-nél elkerülhetetlen volt az időkérés. A jól időzített játékmegszakítás után mintha kicserélték volna a magyar csapatot, amely 14-3-ra megnyerte a szünetig hátralévő periódust, a 18. perctől gólt sem kapva, 8-13-ról 20-13-ra megfordította az állást. A második félidőben ismét a vendégek kezdtek jobban, lassan, de biztosan fel is zárkóztak, a játékrész közepén, 26-23-nál aztán az addig is sokat reklamáló román szakvezető lehívta a pályáról csapatát. Döntését saját játékosai is nehezen értették meg. Néhány perces szünet után folytatódott a játék, de a kínos közjáték inkább az ellenfelet zavarta meg, hiszen két gyors lerohanás-góllal ismét ötre nőtt a különbség, ezzel érdemben el is dőlt a találkozó. A mérkőzés végére szerencsére már újfent szent volt a béke, a románok is sportszerűen gratuláltak a győztesnek. A szintén Eb-résztvevő, de a másik ágra besorolt Románia elleni erőfelmérés hasznosnak bizonyult. A gyakorlás mellett a végleges keret ideális összeállítása szempontjából is fontos volt a meccskörülmények közötti megméretés. Kapusposzton szembeszökően minőségi választék áll a szakvezetés rendelkezésére, nem véletlen, hogy az első találkozón Szemerey Zsófi és Ferenczi Annamária, a másodikon pedig Bíró Blanka és Nagy Éva kapott szerepet. A két együttes ezen a hétvégén, Zilahon még kétszer megmérkőzik egymással, ezt követően jelöli ki Róth Kálmán vezetőedző a Brnóba kiutazó 16 fős keret névsorát. EREDMÉNYEK: Magyarország–Románia 28-25 (15-9) és 35-31 (20-13) Részletes eredmények a Kézilabda/Eredmények/Nemzetközi/Egyéb események menüpontban. Korábbi kapcsolódó írásaink: Csoportbeosztás az ifi lány Eb-re, A harmadikat is behúzták