Befejeződött a korfballidény, s a bajnoki döntők után nem csupán a felnőttek, hanem az utánpótlás csapatok is pihenőre vonulnak. Igaz, sok fiatal játékos nyári táborban vesz majd részt a nyáron. Az évadban a korosztályos válogatottak sikeresen szerepeltek a kontinensviadalon, a húszesztendős szövetség pedig a Budapesten rendezett U21-es Eb-vel ünnepelt.
eFBé A korosztályos válogatottakból jól ismert – és a budapesti Eb-n a közönség által is megszeretett – játékosok közül többen már az NB1-es, és az NB1 B-s csapatokat (is) erősítik, így a soroksári döntőkben az U19-es, és az U21-es nemzeti együttesből megannyi név köszönt vissza. Az utánpótlás mezőnyt egyértelműen a Kispesti Waldorf iskola csapatai uralják, a KIWI mindhárom utánpótlás korosztályban elhódította a bajnoki címet.
Az NB1 B-ben az 1908 SZAC KSE csapatát az utánpótlás válogatottak szövetségi kapitánya Hack Barnabás trenírozza, így nem meglepő, hogy az U21-es Eb-n hetedik magyar együttesből hatan (Kőszegvári Ágnes, Sólyom Zsófia, Kallai Viktor, Kelemen Dávid, Kiléber Ákos, Sneider Tamás) szerepeltek a döntős csapatban. Kelemen négyet vállalt csapata 11 korfjából, a SZAC pedig 11-9-re legyőzte a TFSE-t.
A felnőtt csapat további U21-es játékosokkal bővült (Deák Gabriella, Vaszkó Diána, Beöthy Álmos, Essig-Kacsó Róbert, Horváth Kristóf, valamint itt is Kőszegvári és Kelemen). Beöthy és Essig-Kacsó nevét már a németek, a hollandok, vagy a katalánok is jól ismerik, ezúttal az NTE-t szórta meg a két kiváló játékos, együtt kilenc ponttal járultak hozzá a 19-13-as végeredményhez.
És hogy az Eb-t megjárt csapat felsorolása gyakorlatilag teljes legyen, a felnőtt döntőben a Szentendre Észak együttesében pályára lépett Dzsida Balázs, aki csapata utolsó pontját szerezte, ami ezúttal nem volt perdöntő, hiszen a MAFC ellen így is biztosan nyertek (33-12).
Bajnoki döntőGyermek korosztály: KIWI U13–HKK U13 4-1.
A bajnokság végeredménye: 1. KIWI U13, 2. HKK U13, 3. Kékvölgy C, 4. Óbuda Mókus, 5. Őrmezei Ördögfiókák, 6. Bárdos Lajos Ált. Isk., 7. Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk., 8. II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk.
Serdülők: Mini KIWI–HKK 16-5.
A bajnokság végeredménye: 1. Mini KIWI, 2. HKK, 3. Kékvölgy AKG, 4. Óbuda Kókusz.
Juniorok: KIWI–KIWI/SZAC 21-8.
A bajnokság végeredménye: 1. KIWI, 2. KIWI/SZAC, 3. Karinthy Gimnázium, 4. Kékvölgy A, 5. HKK.