UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2011-06-16 21:19

Jégre lépnek

A regionális bajnokságok után az országos pontvadászat nevezései is beérkeztek a Magyar Jégkorong Szövetségbe. Miután június végéig még van lehetőség pótbefizetéses nevezésre, a csapatlétszám egyik korosztályban sem végleges, noha túl nagy mozgás már nem várható. A legnagyobb mezőnnyel a két legfiatalabb korosztály, az U8 és az U10 rajtolhat.

eFBé A felnőtthöz legközelebb eső junior bajnokságban mindössze három csapat jelezte indulási szándékát, ezzel az elmúlt szezonhoz hasonlóan fennáll annak a lehetősége, hogy a juniorok az OB1-be be nevezett négy csapattal együtt egy közös alapszakaszt játszanak majd. A végső döntés ebben a kérdésben a szakmai bizottságé. A többi korcsoportban az alábbiak szerint alakult a nevezés: ifjúsági bajnokság 10 csapat; U16, 19; U14, 18; U12, 22. Az U10 és az U8, tehát a két legalsó korosztály egyaránt 28-28 csapattal rajtolhat, vélhetően továbbra is alsó- és felsőházas rendszerben. (Ugyanez igaz a kölyök, és a serdülő bajnokságra is. Az még a későbbiekben derül majd ki, mely csapatok jelentkeznek a felső-, és melyek az alsóház küzdelmeire. Minden korcsoportra egy edzőkből álló szakmai testületet jelölt ki a szövetség, e bizottságok döntik el, hogy szükség lesz-e adott mezőny kettéosztására, esetleg kvalifikációs tornákra...
Lévai József, a Magyar Jégkorong Szövetség versenybíróságának elnöke elmondta, a következő idényben is érkeznek hozzánk külföldi együttesek, valamint, folytatódik az a tendencia is, hogy a klubok közös csapatokat indítanak: „A határon túlról érkezik a Fenestela Brassó, az SC Csíkszereda, a KHK Crvena Zvezda. Két csapat magyarokkal indít közös garnitúrát: a HK NS Stars Novi Sad a Kaposvárral, míg a Szpartak Szabadka a Tisza Volánnal. Magyar együttesek is tervezik az „összeolvadást”: továbbra is láthatjuk majd a Jegesmedve-DHK-t (Miskolc, Debrecen), a Zalai Titánok pedig a Szombathelyi Pingvinekkel kooperálnának. Esély van egy hármas összefonódásra is: a Dragó Skorpiók a Győri ETO HC-vel, valamint a Kanadai-Magyar Hokiakadémia csapatával is együtt kíván működni.”