2011-06-18 11:59
Megtalálták a helyes utat
Az idén a Postás rendezte az év legsűrűbb bajnoki hétvégéjét, a középtávú és váltó országos bajnokságot Pilisvörösvár térségében. Már a pályaadatokból (a táv 5%-ához közelítő szintkülönbségek és a pályakitűző által 8-10 perc köré várt km-átlagok) sejteni lehetett, hogy az ismert terep semmivel nem lett könnyebb az elmúlt időszakhoz képest.
Kiss Zoltán A bajnokság selejtezője a terep egyszerűbb részein haladt, csak a pályák vége „kóstolt bele” a meredek, fenyveses részbe. Az esélyesek minden számban hozták a kötelezőt. A délutáni döntőben az után már a terep legtechnikásabb részein haladtak a pályák. Az utánpótlás kategóriákat a PVSK uralta: öt bajnoki címet szerzett. A maradék három aranyérmen a Diósgyőri TC, a Tipo TKE és a Kőbányai Sirályok osztozott. A gyermek kategóriában a lányoknál Viniczai Csenge öt- ill. nyolcperces különbséggel verte Gera Krisztinát és Szuromi Hangát; a fiúknál szoros csatában Szűcs Botond Mészáros Mátyás és Dalos Máté előtt. Az eredmény jelzi: e kategóriát jelenleg a DTC és a Spari dominálja. Serdülőben első egyéni bajnoki aranyát szerezte Faggyas Réka és Kovács Bertalan, előbbi Weiler Virág és Dénes Orsolya, utóbbi Tóth Adrián és Jenes Soma előtt. Az ifiknél Zempléni Réka és Kazal Márton is magabiztosan zsebelte be az elsőséget; a további dobogósok: Kinda Vanda és Rusvai Katalin, Horváth Marcell és Sulyok Ábel. Juniorban Kovács Filoména és Tóth Réka különmeccsét előbbi nyerte, harmadik lett Németh Luca; a fiúknál Baumholczer Máté bizonyította, hogy az éjszakai OB csak kisiklás volt: öt perccel verte a Sparisokat, Bugár Gergelyt és Bakó Áront. Az utánpótlás kategóriákban az előző napi gyengélkedés után a Tabáni Spartacus szerezte a legtöbb bajnoki címet váltóban: hármat. Mellette a PVSK kettő, a Diósgyőri TC, a Tipo TKE és a Kőbányai Sirályok egy-egy elsőséget vihetett haza. A legkisebb lányoknál a Spari kiesése után a PVSK nyerte a versenyt két szegedi váltó előtt; a fiúknál a Diósgyőr szoros befutóban végzett a Spari előtt, a harmadik helyre a Zalaegerszegi TC jött be. Serdülőben a lányoknál a Tabáni Spari simán nyert a PVSK és a Tipo előtt; a fiúknál az utolsó futóknál fordult a kocka a Tipo és a PVSK között előbbi javára, a Spari lett a harmadik. Ifiben a lányoknál a Kőbányai Sirályok nagy különbséggel nyert a Tipo és Kalocsa előtt, a fiúknál a Spari és a PVSK csatája az utolsó futóknál dőlt el a budapestiek javára, a Diósgyőr állhatott még dobogóra. Juniorban a nőknél Kovács Filoména hozta az aranyat a pécsieknek a Salgótarján ellenében, bronzérmes a Gyöngyös; a férfiaknál Spari-MOM-Szeged lett a sorrend. A nyári szünet után szeptember első hétvégéjén a rövid távú egyéni és a pontbegyűjtő csapatbajnoksággal folytatódik a bajnoki sorozat.