2011-06-26 21:04
Valencia nem Barcelona
Nyári meleg fogadta a GP3 mezőnyét és Kiss Pál Tamást Valenciában. A különleges és gyors kialakítású spanyol aszfaltcsíkon a Formula–1 nyolcadik, a GP3-as sorozat harmadik versenyhétvégéjét rendezték itt.
M. G. A péntek reggeli etap leginkább az autó és a pálya összehangolásáról szólt a Tech-1 Racing ifjú magyar pilótája számára. Rengeteg futómű- és aerodinamikai hangolással – az egy hónapja, Barcelonában győztes – Tamás 26. helyre tornázta fel időeredményét. Ez első hallásra kissé gyengének tűnhet, ám mindössze 1,441 másodperces különbség volt az első helyezett Dillmannhoz képest. A második edzésre tovább fokozódott a kánikula, így már 33 fokban autóztak a versenyzők, és az aszfalt hőmérséklete is 45 fok fölé emelkedett. Az ebből adódó fizikális és mentális próbatételen felül Tamáséknak meg kellett küzdeniük a pálya adottságaival is. Kompromisszumot kötve az autót a gyorsabb részekhez állították, és visszavettek a szárny dőlésszögéből. Így az abroncsok kevésbé melegedtek és használódtak el, viszont a pálya kanyargósabb részein alulkormányzott lett az autó. Végül a magyar pilóta – 1,2 másodpercet javítva addigi edzéseredményén – a 21. helyre jött fel. Szombaton aztán ezzel beállítással folytatódott az időmérőedzés is, ahol Tamás egy ideig a 13. helyen is tanyázott. Sajnos a végén egy előtte kicsúszott autó miatt nem tudott javítani addig leggyorsabb körén, így a vasárnapi futamot a 20. helyről volt kénytelen kezdeni. Az első verseny sem hozott változást. A Right Guard Racing pilótája folyamatosan jött egyre feljebb, s két körrel a vége előtt már a 14. pozícióért vívott csatát Stochingerrel. Az utolsó körig tartó küzdelemben végül leszorították a pályáról, melynek következtében visszaesett a 16. helyre. A második futamon aztán ebből a pozícióból folytatódott számára a hétvége. A rajtnál a stabilabbnak tűnő technikával előrébb is verekedte magát a 12. helyig, ám később a városi pálya gumigyilkoló viszontagságai miatt vélhetőleg a gyors gumifogyás áldozatává vált, csakúgy, mint Hamilton a délutáni Forma–1-es versenyen. Ennek következtében visszacsúszott a tizenhatodik helyig. Ám a vége előtt hat körrel egy balesetnek „köszönhetően” sikerült visszakapaszkodnia a 13. helyre, így a második futamot ezen a helyen zárta. A spanyolországi hétvégére valószínáleg nem jó szívvel emlékszik majd visssza a magyar versenyző. Akit két hét múlva, Silverstone-ban remélhetőleg ismét a dobogón láthatunk viszont.