A belgrádi Play 4 EU Kupán a szentesi lányokat „helyettesítette” a magyar U15-ös válogatott. A beugrás kiválóan sikerült: a tornagyőzelem mellett a legjobb kapusnak, valamint a legjobb játékosnak járó kupát is elhozta a magyar együttes.
eFBé A szerb utánpótlás bajnok Partizan Beograd és az ezüstérmes Yordo Zenta, valamint a horvát bajnok Primorje Rijeka mellé csatlakozott a magyar leány U15-ös válogatott a belgrádi tornán. A viadal, amely a magyar EU-elnökséget búcsúztatta, kiváló felkészülési alkalom volt a júliusi olimpiai reménységek tornájára aspiráló magyar együttesnek.
„Kulcsszereplő lehet a kapusunk, Doroszlai Vanda, a mezőnyjátékosok közül pedig Sikter Diána, Illés Henrietta és Magyar Tamara kell, hogy maradandót nyújtson a Banjica uszodában” – mondta még a torna előtt Uitz Csaba szövetségi kapitány. Doroszlai a legjobb kapusnak járó címet nyerte el, Sikter Dia pedig a házi góllövőlistán hozta az első helyet kilenc találatával – épp a nyolcgólos Illés Henriettát előzte meg. No, de ne szaladjunk ennyire előre…
A csapatok bemutatásakor kiderült, hogy messze nem utánpótlás tornáról van szó: mindhárom másik együttes a felnőtt csapataival szállt harcba. Talán ennek is köszönhetően kezdtek megilletődötten a lányok, aztán nagyot javultak, így 4-3-as félidő után 14-6-ra verték a Primorje Rijekát. Az ellenfélből Miljkovicot nehéz volt tartani, gyakorlatilag egymaga megszórt minket, egészen pontosan ötször. A magyar válogatott 14 gólján viszont kilencen osztoztak, ez mutatta azt is, hogy mindenki igyekezett bizonyítania szakvezetőnek.
A második meccs a Yordo Zenta ellen pocsék magyar játékot hozott: Illés Henrietta és Sikter Diána 3-3 gólja mellett nem igazán emelhető ki más erről a találkozóról. A szerbek távoli lövéseivel nem tudtak mit kezdeni kapusaink, az utolsó negyedre pedig már hiába ébredtünk. A nap utolsó meccsén a Rijeka 9-9-es döntetlent játszott a Partizannal, ami azt jelentette, maradt esély vasárnapra a tornagyőzelemre.
Ehhez egy dologra volt szükség: Belgrádban, hazai közönség és szerb (!) bírók előtt legyőzni a Partizant. A sporik ugyan mindent megtettek, egy híján háromszor annyi kiállítást kapott a magyar válogatott, mint a szerb csapat, ennek ellenére Uitz Csaba lányai bírták jobban a végjátékot. 8-8-nál magyar időkérés, majd egy Sikter Dia- akciógól következett. A hazaiak szintén „time outoltak”, de Cegar lövését védte Gábor Kincső, így 9-8-ra nyert a magyar válogatott. És miután jól szurkoltak a Rijekának (a horvátok legyőzték a Zentát 10-9-re), megérdemelten nyerték meg a Play 4 EU kupát.
Az Uitz Csaba szövetségi kapitánnyal készült interjú hamarosan olvasható lesz a honlapon.