A norvég válogatott időn túli szabaddobásból elért góllal 28-27-re legyőzte a magyar csapatot a csehországi Európa-bajnokság középdöntőjének első napján. A balszerencsés vereség annyiban nem oszt, nem szoroz, hogy mindenképpen a szerdai ki-ki mérkőzés dönti el, a skandinávok mögött Magyarország vagy Hollandia jut-e be az elődöntőbe.
dzs Igazi csoportrangadó volt. Két jó csapat, változatos, de kiegyenlített küzdelem, drámai végkifejlet. Négy-négyes állást követően, néhány elhamarkodott magyar támadást kihasználva, gyors indításokból megléptek a norvégok, és a félidő közepére állandósították előnyüket. A mínusz négynél beiktatott időkérés aztán kisvártatva eredményt hozott. A 13-8-ra is megugró ellenfelet 14-10 után egy remek négyes sorozattal még a szünet előtt sikerült utolérni.
A második játékrész magyar góllal indult, ám a folytatásban rendre a skandinávok vezettek, a magyarok viszont mindig egalizáltak. A hajrában 26-24-ről is visszajöttek, majd az utolsó percben 27-26-nál is egyenlítettek honfitársaink, sőt a pirosak utolsó támadását is kivédekezték, az utolsó utáni lövéssel szemben viszont nem volt ellenszerük.
A lányokat, teljesen érthetően, lélektanilag rettenetesen megviselte a talán érdemtelen vereség, de ha jobban belegondolunk, a pozíciójuk akkor sem lenne kedvezőbb, ha blokkolják az elátkozott löketet. A franciákat felülmúló, ezáltal szintén két ponttal büszkélkedő hollandok ellen így is elég az iksz, persze kézilabdában döntetlenre játszani gyakorlatilag lehetetlen. Így vélekedik Róth Kálmán az együttes vezetőedzője is, aki a lefújást követőn így fogalmazott:
– Megérdemeltük volna a döntetlent, sőt még a győzelmet is. Akkora nimbusz övezi a norvég kézilabdát, hogy ez bizonyos szituációkban előnyt jelent nekik. Büszke vagyok a lányokra, megmutatták, hogy megfelelő felkészüléssel nincs legyőzhetetlen ellenfél. Nekimegyünk a hollandoknak, be kell jutnunk a négy közé, ennek a csapatnak ott a helye! Fantasztikus, hogy egyre többen szurkolnak nekünk a helyszínen, biztos vagyok benne, hogy holnap még többen lesznek, őket is ki kell szolgálnunk.
Győzelmével a norvég válogatott már biztos elődöntős, sőt csoportgyőztes, míg a másik ágról már az oroszok is kvalifikálták magukat a legjobb négy közé. Ott a lépéselőnyben lévő dánok és a svédek összecsapásán dőlhet el a másik felsőházi hely sorsa.
A II. KÖZÉPDÖNTŐ CSOPORT EREDMÉNYEI:
Brno, június 28. (kedd): Hollandia–Franciaország 29-21 (13-13)
Norvégia–Magyarország 28-27 (14-14). A magyar gólszerzők: Szekerczés Luca 7 (2), Kurucz Ivett 6, Korsós Dorina 4, Virág Noémi 3, Bárány Krisztina 2, Mészáros Rea 2, Lukács Viktória 1, Sirián Szederke 1, Tóth Gabriella 1.
A II. KÖZÉPDÖNTŐ CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 pont (67-60-as gólkülönbség)
2. Magyarország 2 (55-51)
3. Hollandia 2 (62-60)
4. Franciaország 0 (44-57)