2011-07-02 08:51
Elődöntősök a lányok az umagi homokon
Péntek estére kialakult az elődöntő mezőnye az ifjúsági strandkézilabda Európa-bajnokságon. A magyar női válogatott mindhárom pénteki meccsét megnyerte, így bejutott a legjobb négy közé, míg a férfi csapat az 5. helyért küzdhet a szombati zárónapon.
dzs A magyar női csapat a csoportmeccsek csütörtöki hibátlan abszolválása után pénteken is folytatta remeklését. A lányok a középdöntő első mérkőzésén a szokásos 2-0-al, viszonylag simán jutottak túl a norvégokon, ám ezt követően, a torna során először megrezdült az a bizonyos léc... A törökök elleni, 18-8-as első félidő ugyan jól illeszkedett a már-már sematikus képbe, ám a második játékrészt, hogy, hogy nem, a félholdasok egyetlen pont különbséggel megnyerték (18-17). Az 1-1 utáni szétlövésben (7-4) aztán helyreállt a világ rendje, így a második fázisban is csoportelső együttes a másik ág negyedikjével szemben léphetett az umagi homokra a negyeddöntőben. Ha létezik papírforma és annak megvalósulása, akkor annak iskolapéldája a svájciak ellen 27-7-es és 25-5-ös tarolással elért 2-0-s siker.
A magyar női együttes a szombati elődöntőben azzal a házigazda horvát alakulattal mérheti össze ismét a tudását, amelyet a nyitómeccsen különösebb gond nélkül múlt felül. Persze, most már nagyobb lesz a tét… A másik ágon szerb-orosz csatát rendeznek a fináléba kerülésért.
A fiúk is lemásolták előző napi mutatójukat, ám a háromból egy siker az ő esetükben csak azt jelenthette, hogy az 5-8. helyért viaskodhatnak a szombati zárónapon. A középdöntő első összecsapásán a svájciakat sajnos nem sikerült szoros szettekre késztetni (10-17, 17-23), a norvégok viszont honfitársainknak nem jelentettek különösebb akadályt (15-5, 18-9). Csoportharmadikként így aztán a másik kvartett másodikja, Oroszország következett a negyeddöntőben, azon a legfontosabb mérkőzésen, amelyiken jelentőségét veszti a csapatok előélete. A magyar fiúk mindent megtettek azért, hogy a 26-20-ra elvesztett első félidőt követően egyenlítsenek, de egyetlen ponttal (23-22) a második játékrészt is az oroszok nyerték, így odalett a szétlövés és az elődöntőbe jutás esélye. A cél így immár az 5. hely megszerzése, amelyért előbb a törököket, majd az ukrán-norvég párharc győztesét kellene felülmúlni.
A ZÁRÓNAPI PROGRAM NŐK Elődöntő (12.30): Magyarország–Horvátország, Szerbia–Oroszország. Bronzmérkőzés (16.45), döntő (18.15). FÉRFIAK Az 5-8. helyért (11.45): Törökország–Magyarország, Ukrajna–Norvégia. Elődöntő (13.15): Svájc–Oroszország, Olaszország–Horvátország. Bronzmérkőzés (17.30), döntő (19.00).
A strandkézilabda ifi Eb részletes eredményei a Kézilabda/Eredmények/Nemzetközi/Világversenyek menüpontban. További részletek az esemény hivatalos honlapján. Korábbi kapcsolódó írásaink: Az első nap a lányoké volt a „strandon” Címvédésre fel!?