UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-07-04 19:22

Majdnem bravúr

Nem sikerült megtörni a tizenkét éve uralkodó hatos hatalmát a belgrádi junior Európa-bajnokságon: a magyaroknak a hetedik helyezés jutott az egyéni, illetve a páros versenyszámban egyaránt.

Krecsik Adrienn Czékus Eszter és Kiss Szofi nagyon jó kűrt úszott a szombati fináléban,  Szauder Gábor tréner elégedett volt a duó teljesítményével, s elmondása szerint nem is a lányokon, hanem a LEN (Európai Úszó Szövetség) szabályain múlt a bravúr. – A kötelezők eredményeit nem számították bele a végeredménybe, így maradt az elődöntőben elért hetedik helyezésünk. Ellenben, ha beleszámolják, a negyedik helyre jöhettünk volna fel párosban, egyéniben pedig Eszter harmadik lett volna. Jobbra számítottam, de nem szomorkodunk, nem is hagynám, hogy bánkódjanak a lányok, mert csodálatosan teljesítettek. A szinkronúszást soha nem lehet egy versenyre kivetítve értékelni, mindig csak folyamatában, és ebben a folyamatban a mostani eredmény igen jelentős építőkő – értékelt a szakvezető, akit ez a verseny megerősített abban, hogy változtatásra van szükség. – A LEN úgy döntött, hogy az Európa-bajnokságokon nem veszik figyelembe a kötelező versenyszámokat a végeredménynél, mint ahogyan teszik azt a világbajnokságokon. Ennek pedig az a következménye, hogy néhány ország számára kedvezőtlenebb eredmények születtek. Úgy vélem, fel van adva egy diplomáciai feladat... El kell érni, hogy a LEN igazodjon a FINA (Nemzetközi Úszó Szövetség) szabályaihoz a szinkronúszásban is, mint ahogyan az úszásban, a vízilabdában vagy a  műugrásban – mondta az edző. A magyar versenyzők, amint hazaérnek Belgrádból, azonnal nekilátnak a felkészülésnek, sőt a hét végén el is utaznak Kínába. Az ázsiai országban rendezik július 16-tól a világbajnokságot. Az olimpiai kvalifikációra való felkészülést szeptemberben kezdik meg a magyarok.