Július 6-án rajtol az ifjúsági úszó Európa-bajnokság Belgrádban. A magyar utánpótlást négy fiú és kilenc lány képviseli a rangos eseményen. A kiutazók végleges névsora a júniusi egri országos bajnokságon dőlt el. A küldöttséggel tart Güttler Károly korosztályos szövetségi kapitány is, akivel az esélyeket latolgattuk.
Krecsik Adrienn– Melyik korosztályos kontinensviadal hozta a legjelentősebb magyar sikereket?
– A legemlékezetesebb év 2005 volt, amikor a mostani világbajnoki csapat, tehát Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsa, a Verrasztó testvérek, Kiss Gergő és a többiek a budapesti ifi Eb-n nyolc aranyat, tizenkét ezüstöt, és öt bronzérmet nyertek.
– A belgrádi Eb-n számíthatunk ekkora sikerre?
– Mostanában nem szerzünk ennyi érmet, de a csapat így is elég erős ahhoz, hogy a londoni, illetve az azt követő Rio de Janeirói olimpián megállja a helyét.
– A verseny előtti napokban milyen edzésstratégiát követnek a versenyzők?
– Ilyenkor már kevesebbet tréningezünk, ami nem azt jelenti, hogy nem fordul elő olykor-olykor egy intenzívebb gyakorlat a felkészülés során, de a pihenés, illetve a regeneráció már előtérbe kerül. Szükség is van rá, hogy a versenyzők megfelelően feltöltődjenek, hiszen egy fáradt úszó nem tud kellően koncentrálni, s minden erejét a célra összpontosítani.
– Mely nemzetek lehetnek a magyarok riválisai?
– Leginkább az olaszok, az oroszok, és a franciák, de a jövőre olimpiát rendező angolok is borzasztó erősek. A lengyelek pedig mindig is rendkívül jók voltak, sőt a spanyolokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül… Egyre több olyan ország van, amelyről elmondhatjuk, hogy igen kemény ellenfél.
– Kik a favoritjaink?
– A fiúk közül Biczó Bence az, aki 200 m pillangón toronymagas esélyes, 100 m pillangón már sűrű a mezőny, de ott is számolnunk kell vele. A lányoknál több versenyzőről tudok említést tenni: Szilágyi Liliána 200 m pillangón, Joó Sára és György Réka 400 m vegyesen érhet el jó eredményt. Persze meglepetésre mindig számít az ember, szokott is lenni, és egészen biztosan lesz most is...