UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2011-07-06 08:10

Felemás rajt Göteborgban

Immár hagyományosan, minden év júliusában nyílt Európa-bajnokságot rendeznek az ifjúsági korosztály számára, felváltva a férfi és a női válogatottak számára. Az idén július 4. és 8. között az erősebb nem képviselőin a sor. A 22 tagú mezőnyben ott van a 19 éven aluli magyar válogatott is, amely két győzelemmel és egy vereséggel kezdte a vetélkedőt. Munkatársunktól A szervezők a viadal első fázisában négyfelé osztották a mezőnyt, és minden csoport első két helyezettje jut a legjobb nyolc közé, a „középsők” a 9-16., az ötödikek és hatodikak pedig a 17-22. helyért lépnek pályára a folytatásban. A középdöntőben az AB, illetve a CD ág csapatai kerülnek egy csoportba, az együttesek az egymás elleni eredményüket magukkal viszik. A csapatok a csoportkörben húsz, a második körben huszonöt, a helyosztókon pedig harminc perces félidőket vívnak egymással. Hétfőn az első két forduló mérkőzéseit rendezték, s a magyarok ötvenszázalékos mérleggel kezdtek. Előbb legyőzték a két éve ezüstérmes csapatot kiállító Portugáliát, majd vereséget szenvedtek a svájci gárdától, amely három kör után százszázalékos mutatóval a hatos élén áll. Kedden minden válogatott egyszer lépett pályára, honfitársainknak nem okozhatott gondot a londoni olimpiára építkező Anglia csapatának fölényes legyőzése. Az igazi erőfelmérő szerdára marad. A Montenegró és az Izrael elleni összecsapáson dől el, hogy a magyar válogatott meg tudja-e csípni a minden bizonnyal a csoport élén végző svájciak mögötti második helyet, és ezzel bejut a legjobb nyolc közé, vagy csak a középmezőnyben folytathatja. Az együttesből eddig a balatonfüredi jobbátlövő, Zdolik Bence nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt: a csapat mindhárom fellépésén a legeredményesebbnek bizonyult és már 17 gólnál jár.

AZ EB CSOPORTBEOSZTÁSA A: Svájc, Portugália, Montenegró, MAGYARORSZÁG, Izrael, Anglia. B: Svédország, Norvégia, Szlovákia, Fehéroroszország, Románia, Katar. C: Oroszország, Izland, Hollandia, Finnország, Belgium. D: Lengyelország, Csehország, Ausztria, Moldova, Észtország.

A MAGYAR FÉRFI IFIVÁLOGATOTT KERETE Kapusok: Holló Balázs (Mezőkövesdi KC), Komendánt Endre (MKB Veszprém KC). Jobbszélsők: Hornyák Péter (Dunaferr SE), Pásztor Máté (MKB Veszprém KC). Jobbátlövők: Pulay Gábor (Dunaferr SE), Zdolik Bence (Balatonfüredi KSE). Irányítók: Gál Kristóf (MKB Veszprém KC), Scheuring Balázs (PLER KC), Szöllősi Balázs (Balatonfüredi KSE). Beállók: Kemény László (Balatonfüredi KSE), Szabó Tibor (Dunaferr SE), Szakcsi Dávid (Dunaferr SE). Balátlövők: Faluvégi Rudolf (PLER KC), Gerdán Tibor (Debreceni KSE). Balszélsők: Auth Márton (PLER KC), Velky Péter (MKB Veszprém KC). Szakvezetés: Sótonyi László (vezetőedző), György László (edző), Pordán József (gyúró).

A MAGYAR VÁLOGATOTT EDDIGI EREDMÉNYEI Portugália–Magyarország 16-18 (10-11) Svájc–Magyarország 25-19 (15-12) Magyarország–Anglia 28-10 (13-4)

Az Eb részletes eredményei a Kézilabda/Eredmények/Nemzetközi/Világversenyek menüpontban.