2011-07-10 08:22
Szerény produkció a nyílt Eb-n
Ötvenszázalékos mérleggel zárt a magyar válogatott a július 4. és 8. között, a svédországi Göteborgban megrendezett 6. férfi nyílt ifjúsági Európa-bajnokságon, ám ez a teljesítmény a középmezőnybe kerüléshez sem volt elég. Az együttes a 19. helyen végzett.
Munkatársunktól A Portugália elleni jó kezdést, majd a Svájc elleni vereséget és Anglia kötelező legyőzését követően Montenegróval és Izraellel szemben vívhatták volna ki a magyar fiatalok a legjobb nyolc közé jutást. A délszlávok ellen a félidőben még vezetett is a társulat, ám a rivális fordított, így elszálltak a vérmes remények. A csoportkör záró fordulójában aztán meglepetésre a közel-keletiek is felülmúlták, mi több, az egymás elleni eredmény következtében meg is előzték a magyarokat, így a hatos ötödik helyére szorult a társaság.
A folytatásban ezzel nem is a 9-16., hanem a 17-22. helyek elosztásáért léphettek pályára a fiúk, és a befejező fázisban is meglehetősen felemás teljesítményt nyújtottak. A finnek ellen a második játékrészben kicsikarták ugyan a győzelmet, a szlovákokat viszont nagyon elengedték az első félidőben, így a pontszerzésre már nem maradt idejük a végjátékban. Az utolsó fellépésen Moldova fölényes legyőzése már csak azt jelentette, hogy nem a 20., hanem a 19. pozícióban zárta finom szólva is várakozás alatti szereplését a remélhetőleg többre hivatott együttes.
A MAGYAR VÁLOGATOTT EREDMÉNYEI:
Csoportmérkőzések: Portugália–Magyarország 16-18 (10-11), Svájc–Magyarország 25-19 (15-12), Magyarország–Anglia 28-10 (13-4), Montenegró–Magyarország 17-14 (6-9), Izrael–Magyarország 16-13 (9-7).
Középdöntő a 17-22. helyért: Magyarország–Finnország 32-28 (16-16), Szlovákia–Magyarország 23-22 (15-10).
A 19. helyért: Magyarország–Moldova 33-18 (18-11).
A FÉRFI NYÍLT IFJÚSÁGI EB VÉGEREDMÉNYE: 1. Svédország, 2. Csehország, 3. Svájc, 4. Hollandia, 5. Norvégia, 6. Lengyelország, 7. Montenegró, 8. Belgium, 9. Izland, 10. Fehéroroszország, 11. Oroszország, 12. Portugália, 13. Izrael, 14. Észtország, 15. Ausztria, 16. Katar, 17. Szlovákia, 18. Románia, 19. Magyarország, 20. Moldova, 21. Finnország, 22. Anglia.
Az Eb részletes eredményei a Kézilabda/Eredmények/Nemzetközi/Világversenyek menüpontban. Korábbi írásunk: Felemás rajt Göteborgban