UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-07-13 22:51

Összetartást is tanultak

A válogatottak szempontjából figyelemreméltó eredményeket hozó idényt egyhetes nyári táborozással zárták a korfballosok. Az U13-tól az U21-ig valamennyi korosztály jelen volt, sőt a hétvégi egymás közti mérkőzéseken alapuló villámtornára a felnőtt csapatok mellett a szlovák U21-es válogatott is ellátogatott Szajolba.

eFBé A tábor természetesen nem csak az idény lezárását, hanem a következő évad előkészítését is szolgálta. Hack Barnabás, az utánpótlás válogatottak szövetségi kapitánya, a tábor egyik főszervezője értékelt. – Kiválóan sikerült táboron vagyunk túl. Az elsődleges cél természetesen mindig az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. A technikai fejlődés is fontos: akadt nem egy olyan fiatal, akinél az egy hét alatt számunkra is meglepő szintű előrelépést láttunk. Az U13-as korosztályból nagyjából húsz fő érkezett, az U16-ig bezárólag úgy huszonöten. A 16-19 évesek körülbelül ötvenen voltak, így százas létszámmal ment a tábor. Rajtuk kívül érkeztek néhányan Szlovákiából is, így ettől az évtől elmondható, hogy nemzetközi lett a tábor. – Csak a klubok igazolt játékosai érkeztek? – Nincs ilyen megkötés, az idén is többen elhozták a testvérüket, barátjukat, akik még soha nem játszották ezt a sportot. Az edzések úgy vannak felépítve, hogy bármikor fel lehet venni a ritmust, teljesen kezdőként is be lehet kapcsolódni. – Mi az elsődleges célja egy ilyen hétnek? A közösségformálás vagy a játéktudás fejlesztése? – Mindkettő egyformán fontos. Évről évre látszik, mennyire hasznos a korfos társadalomban az, hogy a meccseken egymás ellen játszanak, itt viszont együtt készülnek, beszélgetnek, közös programjaik vannak – barátokként mennek haza. A következő idényben megfigyelhető, hogy a játékosok a meccsek szünetében, vagy ha nem játszanak, a meccsek alatt is „keverednek”, elvegyülnek a csapatok tagjai egymás között. A technikai oldalról azt tudom elmondani: annyira intenzív ez az egy hét, hogy olyan, mintha egy plusz év edzésmunkát csinálnának végig. Napi két-három edzés hatékonyságában felér majdnem egy évnyivel. Ebben az idényben az U21-eseknél Budapesten rendezték az Eb-t– Mindenki ugyanannyit edzett? – Nem teljesen, elsősorban a korosztálytól függően egy-egy tréning hossza kettő, vagy kettő és fél óra. Befolyásoló tényező lehet az időjárás, ha nagy a kánikula, a szabadtéri focipályán rövidítenünk kell az edzésidőt. Tíz-tizenkét fős csoportokban két-három edző foglalkozik a csapatokkal, az edzések egy időben zajlanak. Két futballpálya van Szajolban, ezeken bőven elfértünk. – És mi volt a program, ha nem volt edzés? – Strandoltunk, és különböző közösséget formáló programok, játékok voltak. A hétvége a meccsek jegyében telt: az összes korosztályos válogatottunk megjelent, aki nem volt táborozó, az is leutazott, valamint eljött a szlovák U21-es együttes is. Ha nem is mindenki mindenkivel, de kicsit irányítottan, valamennyi játékos elég sokat játszott. – Hogyan oldható meg az átfedés, hiszen több U19-es korú játékos van az U21-eseknél, s más korosztályok esetében is elmondható ez? – Ilyenkor az a szabály, hogy minden játékos csak egy korosztályban játszhat, méghozzá a sajátjában. – Volt győztese a minitornának? – Ha döntőnek lehetett nevezni az utolsó mérkőzést, akkor azon a felnőttek egy ponttal győzték le az U21-eseket, tehát ebből a szempontból ők nyertek. A fiataloktól ez nagyon szép eredmény, a következő generációnak, az U19-eseknek pedig azért jár dicséret, mert a szlovák U21-es válogatott ellen értek el döntetlent. Valamilyen szinten tehát mindenki győztesnek tekintheti magát.
– Mi az elvárás a következő szezonra a korosztályos válogatottaktól? – Valamennyi együttes egy kétéves képzési, fejlesztési program részese, és a második évbe lép. Míg az elmúlt idényben az összecsiszolódás, a csapategység kialakítása volt a cél a nemzetközi tornákon, a 2011-2012-es idényben az eredményesség lesz a fontos. Az egyes korosztályok nemzetközi versenyeit, egészen pontosan Világ Kupáit jövőre csak Hollandiában rendezik majd, mindnek más-más város ad majd otthont. Célunk minimum az első nyolcba kerülés lesz valamennyi viadalon, de igazából az 1-6. helyek valamelyike lenne a belefektetett munka alapján elvárható…