2011-07-13 22:34
Szerencsés négyes
A Workumban jelenleg zajló Laser 4.7 Európa-bajnokságon Vadnai Benjamin négy futam után a negyedik helyen áll.
P. D. A hollandiai kontinensviadal első napján 274 hajó rajtolt el Laser 4.7 osztályban. Vadnai Benjamin a három 2., valamint a második futamban vitorlázott 17. helyével az összetett listán jelenleg a negyedik helyen áll, mindössze három ponttal lemaradva az előtte lévők mögött. A bizakodásra eggyel, pontosabban kettővel több okot adhat az is, hogy a 2010-es kontinensviadalokon Benjamin Európa-bajnok lett az U16-os és ezüstérmes az U18-as korosztályban.
A mostani mezőny négy csoportra osztva versenyez, s eddig három-három futamot nyert csoportjában a svájci Schneiter és a spanyol González Cabrera.
A többi magyar is a mezőny első felében vitorlázik: Huszka Mátyás jelenleg a 49., Takács Levente 93., Varga Dániel 96., Kerekes Attila pedig 111. az összesen 274 hajót számláló mezőnyben. Az U16-osok között (1996-ban és azután születettek) Varga Dániel a 23. helyen áll, itt 103-an versenyeznek. A lányok 128 hajós mezőnyében Virág Flóra egyelőre a 70., U16-ban pedig a 26. helyen várja a folytatást az 58 főt számláló mezőnyben.
Eredmények ITT.