A múlt hét a Davis Kupa és a budapesti WTA-torna jegyében telt, de számos magyar játékos indult különböző nemzetközi versenyeken is.Forrás: MTSZArgyelán Csilla (1004.) a szarajevói 10 ezer dolláros salakpályás versenyen egyéniben az első körben 7-5, 6:4-re kikapott a selejtezőből felkerült szlovén Nagodétól, párosban viszont a norvég Eikeri oldalán 7-5, 6-4-re vert egy horvát duót a nyitó körben. Egészen a fináléig menetelt a kettős, ahol aztán az első helyen kiemelt Dobra, Kubicikova cseh duó 6-2, 6-1-re nyert ellenük, az MTK játékosa azonban nem lehet elégedetlen, hiszen karrierje során most először játszhatott döntőt.
Susányi Zsófinak (708.) a kéthetes szerbiai tartózkodása nagyon jól sikerült. A szegedi játékos két 10 ezer dolláros versenyen indult, és bár az év eleje óta nem játszott tétmeccset, az első héten egyéniben a legjobb nyolcig jutott, párosban pedig a szlovén Rebersakkal diadalmaskodott, csak úgy, mint a múlt heti döntőben, ahol 6-2, 4-6, 10-5-re verték a 4. kiemelt Enache, Negrin kettőst. A második versenyén Zsófi 3. kiemeltként egyéniben szépen teljesített, nem jelentett neki akadályt sem a szerb Adamovics, sem pedig Gavrilovska, igaz utóbbi megdolgoztatta kicsit a 19 éves magyart. A döntőben azonban lábsérülése miatt nem tudott száz százalékot nyújtani, és 6-2, 6-3-ra kikapott a szerb Jaksicstól.
A németországi Römerberg 10 ezres versenyén Varga Robi (805.) az első körben 6-2, 6-3-ra legyőzte a 3. kiemelt Gojowczykot, így február óta először szerzett ATP-pontot, a 16 között azonban a német Kolbe 4-6, 6-4, 6-0-ra legyőzte őt.
U12-es juniorjaink többsége a pécsi nemzetközi versenyen vett részt, ahol a lányoknál Kiss Szilvi volt a legjobb a negyeddöntős szerepléssel, míg a fiúknál Marozsán Fábián és Tamás Bence is bejutott az elődöntőbe, ahol utóbbi nyert. A döntőben aztán Tamás kikapott izraeli ellenfelétől.
Az U12-es ranglistavezető Soha Lénárd az olaszországi korosztályos versenyt választotta, ahol a legjobb nyolcig jutott.
Jakócs Gyuri szabadkártyát kapott a bolgár U16-os viadalra, de nem tudott élni vele, kikapott az első körben. Szlavikovics Szabina az 1-es kategóriás berlini versenyen a 16 között búcsúzott, Madarász Gergő azonban a nyolcig jutott a 3-as kategóriás plzeni tornán. Ugyanitt Pálinkás Eszter elsőkörös volt, Bukta Ági pedig a 16 között kapott ki, a 2. kiemelt Müller Réka viszont bejutott az elődöntőbe, sőt: párosban a szlovák Uberalovával megnyerte a versenyt.
A hollandiai 4-es kategóriás versenyen is magyar siker született párosban Barzó Lilla jóvoltából. A 15 éves szegedi lány egyéniben a nyolcig jutott, a 16 között a 6. kiemeltnek egy gémet engedélyezett, azonban párosban a horvát Fett-tel többek között az 1. és a 3. kiemeltet is búcsúztatták a döntőig vezető úton, ahol aztán a 2. kiemelt duó sem tudott mit kezdeni velük: Lilláék 6-3, 7-5-re nyertek.
Szintai Dávid hosszú és fárasztó sorozata (a battai U16-os torna, az Eb-selejtező, az Eb-döntő) a párizsi 1-es kategóriás U14-es versenyen az első körben ért véget, így a Davis Kupa-meccsen már ott szurkolhatott a fiúknak, míg Békefi Bianka és Stolmár Rebeka a 16, Gálfi Dalma pedig a 32 között esett ki.