UtánpótlásSport
2025. november 13.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2011-07-18 14:30

Erőpályán tekertek

Zalaegerszegen rendezték a mountain-bike XCO, azaz az olimpiai cross-country országos bajnokságot. Valamennyi korosztály rajthoz állt; az U23-as világranglista 3. helyén álló Benkó Barbara a felnőttek között pattant nyeregbe, és megvédte bajnoki címét.

eFBé Benkó Barbara abszolút esélyesként szállt nyeregbe a hegyikerékpárosok cross-country országos bajnokságán: a szakértők látatlanban „neki adták” a bajnoki címért járó trikót. Még úgy is, hogy az U23-as korosztály helyett a felnőttek között indult...
A nagy meleg természetesen nem könnyítette meg a versenyzők dolgát a különösen meredek „felfelékkel” ellátott, technikás pályán, amelyen csak a „lefelék” voltak kevésbé az utóbbi kategóriába sorolhatók. Erről beszélt a vetélkedő után Benkó is: „Kemény erőpálya volt, olyan emelkedőkkel, amit alig bírtam kitekerni, ráadásul nem túl jó lábakkal a nagy melegben ez kétszer olyan nehéz volt. A VK-futamok után most egy hét teljes pihenő következik, majd az augusztus 7-i Eb-n ugyan részt veszek, de azt teljesen csak edzés jelleggel. Augusztus közepén folytatódik a VK-sorozat, Csehország és Olaszország lesz a két utolsó helyszín. Az idényt pedig a vb-futammal fejezzük majd be.” Az idei országos bajnokságon összesen 16 kategóriában avattak bajnokot, az utánpótlás mezőnyben megosztoztak a klubok a bajnoki címeken, hét egylet is adott korosztályos bajnokot.

2011-ben az utánpótlás hegyikerékpáros országos bajnokok. U23 férfi: Szatmáry András (EuroOne-Cube Pro MTB Team); U19: Fenyvesi Péter (Bringabanda SC); U17: Brogli Réka (X2S Kona Team) és Erdélyi Attila (Cube Csömör); U15: Kádi József Krisztián (Lavina SE) és Megyaszai Lilla (Cube Csömör); U13: Hetényi Gergely (Lavina SE) és Buzsáki Virág (PCCC); U11: Varga Levente (Lavina SE) és Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team-CST).

Teljes eredménylista ITT.