UtánpótlásSport
2025. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2011-07-26 15:43

Biczó Bence döntős 200 pillangón

Vasárnap kezdődtek a XIV. uszodai világbajnokság úszó versenyszámai. A sanghaji világversenyen számos magyar versenyzőért szurkolhatunk, köztük az ifjúsági Európa-bajnok Biczó Bencéért, aki kedden állt először rajtkőhöz.

Krecsik AdriennAz élete első felnőtt világbajnokságán szereplő fiatal az előfutamok során úszott 1:55,71 perces, harmadik idővel jutott be a 200 méter pillangó elődöntőjébe, így nagy reményekkel várhatta a délutáni versenyt. Biczó a második elődöntőben úszott, méghozzá Michael Phelpsszel együtt. A magyarok ifjúsági olimpiai bajnoka nem kezdett túl jól, az első ötven méter után ötödikként fordult, százon és százötvenen már harmadik volt, de végül 1:55,35-ös idővel az ötödik helyen zárt. A 18 éves pécsi versenyző az összesítésben a hatodik helyen került be a döntőbe. A szám másik magyar elődöntősének, Cseh Lászlónak 1:56,32-es idővel viszont nem sikerült a fináléba kerülés, így a 200 méter pillangó döntőjében egyedüli magyarként Bencének szoríthatunk. – Nagyon szerettem volna a döntőbe kerülni – nyilatkozta a futam után Biczó. – Örülök, hogy ez teljesült a vágyam, habár egy kicsit elégedetlen vagyok magammal, mert a kezdés sikerülhetett volna jobban is. De szerencsére van alkalmam javítani a fináléban. Ez után nincs más dolgom, mint pihenni, és mentálisan ráhangolódni a holnapi versenyre annak érdekében, hogy kihozzam magamból a maximumot. A férfi 200 méteres pillangó döntőjét július 27-én, szerda délután rendezik majd Sanghajban.