UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2011-07-26 20:02

Ezüst Prágából

A második helyen végzett a prágai olimpiai reménységek versenyén az 1995-ös korosztály leány válogatottja. A magyar együttest Nagy-Britannia legjobbjai előzték meg; a sportág őshazájának válogatottja azonban – miként a többi résztvevő csapat is – az egy évvel idősebb generációjával érkezett a cseh fővárosba.

eFBé A magyar U16-os leány válogatott a házigazda cseh együttes ellen kezdte meg szereplését a prágai ORV-n, tette ezt rögtön győzelemmel: 12-8-ra nyert Uitz Csaba csapata. A magyaroknál elsősorban az U17-esekkel készülő, de végül abból a keretből kimaradó Bors Dorottya, Illés Henrietta, Horváth Brigitta trió vitte a hátán a csapatot. A második mérkőzésen Nagy Britannia ellen 4-1-re elhúzott a fehér sapkás magyar válogatott. Innen indultak be a britek, akik Courtney Dean, majd a beszédes nevű Tuesday Birmingham révén 6-4-re a maguk javára fordították a mérkőzést – utóbbi már a harmadik negyed legelején talált be. A magyarok ettől kezdve nem találták az ellenszert a háromoroszlánosok játékára, végül 13-10 arányú vereséget szenvedtek. Szombaton még egy találkozón ugrottak a medencébe Illésék: Németország előbb a második, majd a negyedik negyedben kapitulált ellenük – előbbi 5-0-ás, utóbbi 4-0-ás magyar sikert hozott. A két másik negyed döntetlenre végződött, a kapuk is kis híján érintetlenek maradtak (0-0, 1-1). A németek ugyan egy pontot elvettek a britektől, a döntetleneket azonban ezen a tornán büntetődobásokkal eldöntötték, ahol a győztes kettő, a vesztes pedig egy pontot kapott.
Vasárnap Szlovákia ellen Uitz Csaba már a különböző technikai elemeket gyakoroltathatta csapatával. A két csoportra osztott garnitúra a harmadik negyedre ébredt fel, attól kezdve viszont sziporkázott: előbb 7-0, majd az utolsó negyedben 7-3. A végén 20-5-öt mutatott az eredményjelző, Doroszlai Vanda neve mellett pedig egy 100százalékos mutatót: noha a kapujára kevés lövés érkezett, azokat viszont rendre hárította. Összességében elmondható, hogy a két évvel idősebbek ellen jól helytállt a magyar együttes, a britek elleni vereség pedig komoly tanulságokkal szolgált, amelyekből bőven lehet, és kell is tanulni.

A prágai olimpiai reménységek versenyének végeredménye: 1. Nagy Britannia, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Csehország, 4. Németország, 5. Szlovákia. A magyar csapat eredményei: Magyarország–Csehország 12-8, –Nagy Britannia 10-13, –Németország 10-1, –Szlovákia 20-5.