UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-08-01 15:38

Harmadik Szlovákiában

Július utolsó előtti hétvégéjén rendezték a Vistuki szlovák junior motocross-bajnokságot, amelyen a szlovák és cseh versenyzők mellett Kovács Ádám Zsolt képviselte Magyarországot 50 köbcentiméteres kategóriában.

Nagy-Pál Tamás Ádám remek eredményt ért el a futamon, amit egy kicsit az időjárási körülmények alakulásának is köszönhet... Történt ugyanis, hogy a délelőtti futamon még ragyogóan sütött a nap, és Ádám ugyan a rajtot egy kicsit elrontotta, ám remek versenyzéssel egészen a harmadik helyig sikerült felverekednie magát, melyet meg is tartott a futam végéig. Rögtön a futam után leszakadt az ég: a nagyoknak még egy versenyt tudtak tartani, de az 50 köbcentisek végeredményét a délelőtti futam alapján állapították meg, vagyis Ádám a harmadik helyen végzett.