2011-08-03 22:41
Eb: start!
A magyar érdekeltségű utánpótlás világversenyek idei utolsó felvonásaként augusztus 4. és 14. között rendezik meg a női junior Európa-bajnokságot. A magyar válogatott a legjobb nyolc közé jutás reményében utazott el a torna színhelyére, Hollandiába.
dzs A legutóbbi, 2009-es, hazai rendezésű női junior kontinensbajnokságon a magyar csapat ezüstérmet szerzett a felnőttekhez hasonlóan a fiatalok között is meghatározó szerepet játszó norvég együttes mögött. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy honfitársaink ez alkalommal is dobogóvárományosként vágnak neki a viadalnak. Nem is elsősorban azért, mert most nem élvezhetik majd a hazai pálya előnyét, sokkal inkább amiatt, hogy ez már egy másik korosztály. Az összekötő kapcsot mindössze Hornyák Dóra személye jelenti, aki két éve, még ifjúsági korúként volt tagja az akkori sikercsapatnak.
Az előjelek ezzel együtt nem kedvezőtlenek. A magyar csapat ugyan csak tizenegyedik lett a tavalyi U18-as dominikai világbajnokságon, ám akkor külső körülmények is közrejátszottak abban, hogy nem került be a felsőági folytatásba. Az együttes a szintén tavalyi, nyílt Európa-bajnokságon a hatodik helyet szerezte meg, az idén pedig még veretlen. A nyári felkészülés során felülmúlta többek között a szintén Eb-részvevő románokat és szlovénokat, az eddigi legnagyobb fegyvertényt pedig kétségtelenül azzal hajtotta végre, hogy a tavaszi, kalocsai selejtezőtornán úgy kvalifikált csoportgyőztesként Hollandiára, hogy legyőzte a korosztályos világbajnoki címvédő svéd válogatottat.
A hivatalosan is a 16-os mezőny első felébe, konkrétan a második legerősebb sorsolási kalapba rangsorolt magyar együttes a C csoportban, Leek városában játssza mérkőzéseit, sorrendben először csütörtökön Lengyelország, pénteken Horvátország, a szombati szünnapot követően, vasárnap a legkeményebbnek ígérkező rivális, a nem véletlenül kiemelt Dánia csapata ellen.
A tizenegy napos esemény során a négy négyes csoport első két helyezettjei jutnak tovább a nyolc közé, és az egymás elleni eredményüket magukkal viszik a középdöntőbe, ahol augusztus 9-én és 10-én az azonos ágról (AB, illetve CD) érkező két együttessel találkoznak. A mezőny alsó fele hasonló szisztémában vetélkedik a 9-16. pozícióért. A helyosztókat és az éremcsatákat augusztus 12. és 14. között rendezik, a felső ágon Rotterdamban, az alsóházban pedig Arnhemben.
A MAGYAR NŐI JUNIOR (U19) VÁLOGATOTT KIUTAZÓ KERETE
Kapusok: Hrankai Regina (Siófok KC-Galerius Fürdő), Kurucz Annamária (UKSE Szekszárd), Pásztor Bettina (Győri Audi ETO KC).
Jobbszélső: Such Nelly (FTC-Rail Cargo Hungaria).
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Győri Audi ETO KC), Szekerczés Luca (UKSE Szekszárd).
Irányítók: Kopecz Barbara (UKSE Szekszárd), Kovács Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kuhinkó Vivien (Alcoa FKC RightPhone).
Beállók: Kaiser Melitta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Palkó Fruzsina (Győri Audi ETO KC).
Balátlövők: Hornyák Dóra (DVSC-Fórum), Klivinyi Kinga (Váci NKSE), Siska Pálma (DVSC-Fórum).
Balszélsők: Gávai Szonja (Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE), Schatzl Nadine (Győri Audi ETO KC).
Szakvezetés: Juhász István (csapatvezető), Gyurka János (vezetőedző), Golovin Vlagyimir (edző), Dr. Szikora Gyula (orvos), Székely Zoltán (gyúró).
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA A (Almelo): Oroszország, Spanyolország, Románia, Szlovénia B (Arnhem): Norvégia, Hollandia, Ukrajna, Ausztria C (Leek): Dánia, MAGYARORSZÁG, Horvátország, Lengyelország D (Maastricht): Franciaország, Németország, Svédország, Szerbia
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA A CSOPORTKÖRBEN Augusztus 4. (csütörtök): Magyarország–Lengyelország (20 óra) Augusztus 5. (péntek): Horvátország–Magyarország (20) Augusztus 7. (vasárnap): Dánia–Magyarország (16) Korábbi kapcsolódó írásaink: Győzelmekkel hangoltak Csoportgyőzelmet ért a svédek elleni siker További információk az esemény honlapján, ahol a kontinensbajnokság mérkőzései élőben is megtekinthetők.