2011-08-09 14:48
Lecsúsztak az első húszról
Augusztus 5-én véget ért a németországi Kühlungsbornban rendezett kadet-világbajnokság, amelyen hat magyar egység szelte a hullámokat a rendkívül erős mezőnyben a minél előkelőbb helyezésekért.
P. D. Remekül indult a magyarok számára a viadal, ugyanis rögtön az első napon megszületett az első futamgyőzelem a Borsos Gergő, Horváth Balázs páros jóvoltából. További optimizmusra serkentett a többiek szereplése is: Kristóf Juliannáék egyszer futam másodikként értek célba, míg a Polgár, Kanyicska duó egy ízben a 16. helyig kapaszkodott fel összetettben. Annak ellenére, hogy az összesített lista első húsz helyén nem szerepel magyar név, a srácok igen jól szerepeltek saját korcsoportjaikban. A legegyenletesebb teljesítményt Polgár Lukács és Kanyicska Márk nyújtotta, a páros hajója ugyanis végig az első 26 között lavírozott. A fiúk legjobb eredménye az összetettbeli 8. hely volt, ám végül egy, a kilencedik menetben becsúszott hiba és az utolsó kör feketezászlós rajtján történt kizárás után a 21. helyen állapodtak meg. Korosztályukban, az U15-ösök mezőnyében a negyedik helyen végeztek.
A nyitó napon futamot nyert Borsos Gergő és Horváth Balázs sokáig esélyes volt a tízes élbolyba kerülésre, ám a verseny második felében jelentősen romlott az átlaguk. Összetettben így a 33. helyen végeztek, míg az U16-osok között harmadik helyet ért az eredményük.
A Borsos, Horváth kettőstől csupán egy hellyel maradt le Kristóf Julianna és Jeney Máté, így összetettben a 34. helyet csípték meg. Az egyes futamokban elért legjobb eredményeik egy második, illetve egy tizedik helyezés. A duó negyedik lett az U16-os korosztályban.
A 15 éven aluli magyar versenyzők is derekasan helyt álltak, a náluk többségében idősebb vitorlázókkal szemben. Varró Gábor és Váradi Miklós a 48. helyen végzett, amihez hozzátartozik, hogy az utolsó előtti körben ötödikként értek célba. A Simó Márton, Rácz Bence alkotta egység a 61., míg a Rácz Levente, Kardos Szabolcs páros a 65. helyen zárta a regattát.
Eredmények ITT.
A magyarok világbajnokság derekán elért eredményeiről összefoglalónkban olvashat.
