2011-08-17 17:20
Tizenötödik hely 420-ban
Véget ért a Nieuwpoortban rendezett 420-as Európa-bajnokság, amelyen a legjobb magyar egység a tizenötödik helyen futott be az arany csoportban.
P. D. A nagydöntős csoportokba való bekerülést követő két futam után nagyjából minden versenyzőnk a középmezőnyt erősítette. Aztán egy közbeiktatott pihenőnap után újabb körök következtek, amelyeken a Mészáros, Kratzl és a Bagyó, Munka párosnak a bronz, míg a Grams, Weidinger egységnek az ezüst csoportban sikerült előrébb végeznie. A Földesi, Borsos alkotta hajónak már nehezebb dolga volt, hiszen ők az arany csoport legjobbjaival vetélkedtek, ám legalább az addigi pozíciójukat sikerült megtartaniuk. A következő futamokon sok panasz volt az időjárásra: a versenyzők dolgát a gyenge szél mellett az igen erős áramlás, és egy időtúllépés miatt érvénytelenített menet is nehezítette. A rendezőség végül megvárta a futam indításával az 5 csomóra duzzadó szelet, s így elrajtolhattak a vitorlások. Bagyóék egy helyet rontottak a bronzban, míg Grams és Weidinger tovább menetelt előre az ezüstben. A Földesi, Borsos duó szintén egy hellyel hátrébb került.
Az utolsó versenynapon kis híján megint futamot töröltek a gyenge légmozgás miatt, s a vezető hajó éppen csak elérte az első bóját a 25 perces időkereten belül.
Földesi Péter és Borsos Dániel végül az összesítés szerinti tizenötödik helyen végzett a 101 hajós arany csoportban.
A két balszerencsés futam után ezüst csoportba került Grams Dominik és Weidinger György is jól vitorlázott, s mezőnyében egészen a hatodik helyig menetelt.
Bagyó Áron és Munka Márton negyedikként végzett a bronz csoportban, míg Kratzl Anna és Mészáros Laura ugyanitt a 26. helyen zárta a kontinensviadalt.
Eredmények ITT.
A fiatalok korábbi futamokon való szerepléséről összefoglalónkban olvashatnak.
