Augusztus 17-én, szerdán játszották Szegeden a SAP korosztályos magyar bajnokság 12 éves fiataljai az egyéni és páros, fiú, illetve leány döntőket.
Krecsik AdriennA versenyt, szakítva a hagyományokkal, ebben az évben nem a fővárosban, hanem vidéken rendezik meg. Így emiatt is rendkívül családias és kellemes hangulatban telnek a versenynapok mind a játékosok és családtagjaik, mind pedig edzőik számára, ami ellensúlyozza a versengés kiélezett voltát.
A 12 éves fiúknál a két legnagyobb esélyes, Piros Zsombor és Soha Lénárd nevéhez fűződik a végső összecsapás. Utóbbi simán, 6-0, 6-2-re nyert, mégis meglepetés-győzelem volt az övé, mert az előző összecsapásaik alkalmával mindig Zsombor diadalmaskodott. Párosban viszont nem egymás ellen, hanem egymással karöltve kellett harcolniuk a fiúknak. Az első és második helyen kiemelt játékosok szalmaszálnyi esélyt sem adtak ellenfeleiknek, együtt legyőzhetetlenek voltak.
– Egyéniben mindkettőjükben benne van a győzelem, ezért nem az volt a meglepő, hogy Lénárd nyert, hanem inkább az, hogy ennyire könnyedén hozta a meccset. Párosban érthető a győzelmük, hiszen a két legjobb került egy csapatba. Remek mérkőzést láttunk ott is – értékelt Nemes Gábor a 12 és 14 év alattiak válogatott edzője.
A lányoknál az első kiemelt Szabó Fruzsina lett az országos bajnok, azonban neki korántsem volt könnyű dolga. Az elődöntőben a harmadik kiemelt, Furák Csengével találkozott, aki igencsak megszorongatta a Savaria TC játékosát. Csengének meccslabdája is volt döntő szettben, 5-4-es állásnál, végül Fruzsina 7-5-re húzta be a meccset. Amennyire szoros volt az elődöntő, olyannyira gördülékeny a finálé. A torna első kiemelt játékosa 6-1, 6-3-ra nyert a ranglista-második Budai Enikő ellen.
– Nem sokon múlott, hogy Fruzsina elveszítse az elődöntőt. Viszont a finálét remekül játszotta. Összefoglalva, a lányoknál is papírforma eredmény született, igaz, majdnem meglepetés született a szoros elődöntő miatt.
A leány párost a házigazda szegedi duó, Furák Csenge és Fouraev Anasztázia nyerte. A ranglista első, illetve ranglista negyedik Szabó Fruzsina és Pór Petra kikapott a döntőben.
– Igazság szerint a szegediek jobban játsszák a párost. Megérdemelték a bajnoki trófeát – kommentált a csapatvezető.
A 14 éves korosztály versenyzői augusztus 18-án lépnek pályára.