UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2011-08-19 21:20

Egy napon át vízilabdáznak

Huszonnégy órán keresztül vízilabdáznak a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában augusztus 19-én és 20-án. Az UVSE szervezésében immár harmadjára megrendezett tornán ezúttal nyíregyházi, nagyváradi és chemnitzi, azaz német játékosok is a vízbe ugranak. Fehérek a lilák ellen – végeredményt huszonnégy óra elteltével hirdetnek.

eFBé Ez a harmadik alkalom, hogy az Újpest Vízilabda Utánpótlás Egyesület (UVSE) megrendezi az „1 nap vízilabda” elnevezésű tornáját. Az esemény a sportág népszerűsítése mellett az egészséges életmód és a sportolás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. A tornán 19 csapat vesz részt, ebből 16 az UVSE különböző korosztályos garnitúrája.
A „Cápák” a Chemnitz, a „Krokodilok” a Nyíregyháza, míg a „Kardhalak” a Nagyvárad csapatát képviselik. A hazaiaknak két női együttesük van (Amazonok, Hölgyikék), az ifik „Urak” lettek, a serdülők „Úrfik”, a legfiatalabb korosztályok pedig „Torpedók”, „Vízipókok”, „Aranyhalak”, „Törpök”, „Delfinek”, vagy „Csikóhalak”.
A torna kiemelt meccse a Színészek–Újságírók rangadó lesz augusztus 20-án 11 órától, ahol többek közt Nemcsák Károly, Barabás Kiss Zoltán, Lippai László, Kiss Zoltán, Lévai Balázs, vagy éppen Szántó Dávid pólótudását csodálhatja meg a nagyérdemű.

A hangulat már az első órában kiváló. Élő zene van a helyszínen, az edzők folyamatosan instruálják játékosaikat a medence széléről. A zsűriasztaltól jókedvűen cukkolják a játékvezetőket, míg a két kommentátor a helyzet magaslatán áll, és folyamatosan a medencét kémleli. A szülők megállás nélkül fotóznak, a serdülő és ifi korosztály játékosai pedig büféznek, fociznak, beszélgetnek a sátraik körül.
Tóth Benedek, az UVSE 99-es korosztályának játékosa, ezúttal „Törp”, a nagyváradi „Kardhalak” elleni mérkőzést a medence mellől nézte.

– Fájt a fejem a meccs előtt, ezért Józsi bácsi (Kis József, az UVSE vezetőedzője - A szerk.) azt mondta, üljek az árnyékba.

– Ha az eredményjelzőre pillantunk, egyelőre nem ti vezettek…

– 14-11 a lilák javára. A csapatok egyik fele a fehér, a másik a lila oldalon van, az eredményt folyamatosan számolják. Ez ma a harmadik meccs, eddig elég sok elkerülhető gólt kapott a két fehér csapat, ezért állunk így. Szerintem javulni fogunk támadásban, és fordítunk majd.

– Hogy tetszik a rendezvény?

– Már harmadszor vagyok itt, nagyon tetszik az 1 nap vízilabda. Lesz még két meccse a „Törpöknek”, biztosan játszom még a hátralévő huszonhárom órában valamikor. Nagyon várom a torna végét, amikor a zsűriasztal előtt felállunk valamennyien, és mindenki, aki játszott az egy nap alatt, beugrik a vízbe.

Szedlmayer Ildikó, vízilabdás berkekben csak Ildi néni a női vízilabdázás egyik alapítója. Az UVSE-ben a gyermek korosztályok edzője, egyike azoknak, akik megszerettetik a kicsikkel a sportolást.

– A vízilabdázás mellett elsősorban magát a sportolást szeretnénk népszerűsíteni ezzel a rendezvénnyel. Bármelyik sportot ajánlom a gyerekeknek, az a lényeg, hogy szívesen csinálja.

– Ha lehet egyáltalán különbséget tenni, melyik korosztály élvezi a legjobban ezt a tornát?

– A kicsiknek óriási izgalom, mert először ugranak itt a vízbe. A kicsit nagyobbaknak azért, mert a szüleiknek mutathatják meg, hogy mit tudnak. A nagyobbaknak buli az egész. Nincs olyan korosztály, amelyik ne élvezné a tornát.

– Hol tudnak aludni azok, akik elfáradnak?

– A lelátó mögötti árnyas részen jó néhány sátor áll: a legnagyobbak itt pihennek, alszanak, ha tudnak, és persze akarnak, a folyamatos hangzavarban. A legkisebbeknek kötelező hazamenni, 20-án reggel újra várjuk őket. A külföldiek kollégiumban laknak, ott az edzők döntik el, meddig marad a csapat, és mikor megy vissza a szállásra. Az UVSE edzői viszont non-stop vállalták a részvételt, így 19-én reggeltől 20-án késő délutánig egyhuzamban kint vannak a Margitszigeten...

Az 1 nap vízilabdát élő egyenes adásban, 24 órán át közvetítjük honlapunkon a Neteyes jóvoltából.

Képek a rendezvényről ITT.