Augusztus 21. és 27. között Budaörsön rendezik – tizenhét magyar részvevővel – a második kategóriás ITF junior versenyt. A viadal főszereplői a 18 és 16 év alatti játékosok.
K. A. A torna első két napján zajló selejtezőkből négy magyar jutott tovább, a főtáblás versenyek kedden kezdődnek: egyéniben harminckettes, párosban tizenhatos főtábláról indulnak a játékosok.
A lányoknál csak Koleszár Zsófiának sikerült „túlélnie” a selejtezőt, az első körben az ukrán Velehánnal kezd. Szlavikovics Szabina kvalifikációval bejutó játékossal, Pirók Alexa és Andrejszki Dóra kiemelttel kezd. A hatodik helyen rangsorolt Müller Réka ellenfele a selejtezőből érkezik.
A fiúknál nincs magyar kiemelt, Kovács Márk viszont az első, Barta Ödön pedig a második helyen rangsorolt teniszező ellen játszik a harminckettő között. A selejtezőből Bíró André, Kaszás Benjámin és Toronyi Erik jutott fel, Tóth Csongor, Madarász Gergő, Balla Péter és Csonka Gábor pedig alanyi jogon kapott helyet a főtáblán.
– Ha a 17-18 éves fiainknak sikerül elég önbizalommal és elszántsággal felvértezniük magukat, egészen sokáig juthatnak. A 16 éves lányainknál bármi benne van a pakliban, van jó pár olyan játékos, aki nagy eséllyel indulhat a győzelemért, ha odateszi magát. A mezőny borzasztóan erős, ezért rendkívül kiélezett küzdelmek várhatók. Úgy gondolom, minimális különbségek dönthetnek majd a meccseken – nyilatkozta honlapunknak Hornok Miklós szakvezető.
A legeredményesebb magyar lány és fiú pedig versenyző megkapja a Csoknyay János emlékére alapított vándorserleget.
Magyar indulók névsoraFiúk: Madarász Gergely, Kovács Márk, Balla Péter, Toronyi Erik, Bíró André, Csonka Gábor, Tóth Csongor, Kaszás Benjámin, Barta Ödön.
Lányok: Koleszár Zsófia, Békefi Bianka, Szalvikovics Szabina, Pirók Alexa, Barzó Lilla, Kupó Luca, Müller Réka, Andrejszki Dóra.