2011-08-25 00:56
Kiss Marcell ötödik

A szabadfogású kadetválogatott lemásolta a két héttel korábbi eredményét. Akkor, az Eb-n a második napon a 100 kg-ban szereztük egyetlen helyezésünket, Bacsó Alex ötödik lett. Most, a szombathelyi világbajnokságon a hazai szőnyegen birkózó száz kilós, Kiss Marcell lett a legeredményesebb magyar, ugyancsak az ötödik helyet szerezve meg.
Sz. I. A világbajnokság második, egyben záró szabadfogású versenynapján a mieink csaknem lemásolták az első nap eredményeit, ismét hárman próbálkozhattak a vigaszágon. Csakhogy ma az egyiküknek sikerült is. A Haladás VSE 100 kg-os képviselője, Kiss Marcell nagy skalpot szerzett, két menetben legyőzte a török Ibrahim Kasyolt, és bronzmérkőzést vívhatott. Azon keményen megdolgozta az orosz Taszojevet, de végül alulmaradt, így be kellett érnie az ötödik hellyel. A másik négy magyar nem fért be súlycsoportjának első tíz helyezettje közé. Ennek ellenére közülük hárman is értékes részsikert értek el. Kovács Bence (54 kg) lengyel ellenfelet vert. Gyurits Gergely (76 kg) a vigaszágon a későbbi bronzérmes grúz vetélytárssal szemben remek menetet produkált, 4-3-ra megnyerte, míg a másik kettőben egyetlen egypontos akcióval maradt alul. Az iráni Babaei (63 kg), aki a döntőben orosz ellenfelet vert tussal, s lett aranyérmes, a magyar Ligeti Richárd ellen szenvedett meg a legjobban a győzelemért. Hogy a jobb teljesítményt a világbajnokságon nyújtották a fiataljaink, annak külön jelentősége van. Mert most bizony Európa leszorult az évtizedek óta őrzött trónjáról. Ez a verseny inkább Ázsiáról szólt, amely öt aranyérmet nyert (Irán és Kazahsztán kettőt-kettőt, India egyet), Európa négy világbajnoki címet szerzett (Oroszország hármat, Azerbajdzsán egyet), a tízedik elsőséget pedig az Egyesült Államok száz kilósa hódította el. A pontversenyt az oroszok nyerték, a második legeredményesebb európai birkózóhatalom, Azerbajdzsán hatodik lett, és közéjük ékelődött be Irán, India, Kazahsztán és az Egyesült Államok. A tíz tagú magyar csapat a 16. helyen végzett 39 ország 217 versenyzője között. Az amerikai győztes, Adam Coon a nap meglepetésével szolgált. Mert a döntőben grúz Petriasvilit, aki a nap, sőt, tán a vébé embere lehetett volna. A grúz szinte átgázolt a mezőnyön, és a fináléban is pillanatok alatt elhúzott 4-0-ra. Akkor azonban Cooln blokkolta a lábramenését, állásba kényszerítette, majd úgy döntötte le a grúzt, hogy az még hidalni is elfelejtett. És a bíró leütötte a tust. Augusztus 25-én, csütörtökön a női birkózás szereplői kezdik meg kétnapos küzdelmüket.A második szabadfogású versenynap világbajnokai 46 kg: Vlagyimir Kudrin (Kazahsztán) 54 kg: Szultan Naszrullajev (Azerbajdzsán) 63 kg: Mehran Babaei (Irán) 76 kg: Elhan Aszadov (Kazahsztán) 100 kg: Adam Coon (Egyesült Államok)