Szerdán négy magyar játékos mutatkozott be a US Open selejtezőjének első körében. Köztük Babos Tímea is, aki először lépett pályára felnőtt Grand Slam-torna kvalifikációs szakaszában, s azonnal búcsúzott is a rangos rendezvénytől.
Krecsik Adrienn A torna egyetlen magyar férfi indulója sajnos nem tudott megbirkózni litván vetélytársával, Laurynas Grigelis-szel: Kellner Ádám 6-2, 6-2-re elvesztette a meccset.
Marosi Katalin és Babos Tímea sem volt szerencsésebb a befejezést illetően. Előbbi esetében a 6-4-re megnyert első szett után még reménykedhettünk, ám a második játszmát semmire hozta ukrán ellenfele. Az utolsó, döntő szett sem volt szoros, a 26. kiemelt ukrán Kortycseva 6-3-ra nyerte.
Babos Tímea meccse ennél szorosabbnak volt: a tizennyolc éves magyar lány másfél órás harcot követően, 7-5, 7-5-re kapott ki a francia Stéphanie Foretz-Gacontól. Az első szettben 4-5-nél a játszmában, a második szettben ugyanilyen állásnál pedig a meccsben maradásért kellett szerválnia Babosnak, aki hozta is az adogatását; 5-5-öt követően viszont a francia minden rutinját bevetette, s 7-5-tel lezárta a mérkőzést.
Ezt követően Czink Melinda lépett pályára, aki végül megtörte a magyar vereség-láncot és szetthátrányból fordítva verte a szabadkártyás amerikai Gibbst 3-6, 7-6, 6-0-ra, amivel csatlakozott Jani Rékához a selejtező második körében.
Czink a csütörtöki program utolsó meccsén játszik majd a Marosit verő Kortycseva ellen, míg a 20 esztendős Jani Réka a 15-ös pálya első meccsét játssza majd az olasz Giorgi ellen.