UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-08-25 11:47

Újra gokartban

Háromévnyi kihagyás után egy futam erejéig ismét megmérette magát gokartban Kiss Pál Tamás: a mutatványnak a győri Extrém Motorsport Fesztivál adott otthont. A pilóta egy második és egy hatodik helyezéssel térhetett haza.

Faster Management Emlékezetes kitérőt tudhat maga mögött a GP3 Series magyar versenyzője, hiszen a magyar gokartbajnokság győri futama igen eseménydúsra sikeredett. Vasárnap reggel egy rövid warm up után megkezdődtek a kategóriák időmérő futamai. Kiss Pál Tamás a Rotax Max Senior kategóriában az időmérőn a harmadik legjobb időt futotta, amivel egy jó helyet vívott ki magának a rajtrácson. Ezt követően már nem volt ilyen zökkenőmentes a két futam, hiszen az első rajtot követően a visszafordítónál rögtön összekoccant szinte a teljes mezőny, aminek eredményeképpen el is csúsztatták a versenyt egy órával, ennyit kaptak ugyanis a csapatok szervizidőnek. A megismételt rajt után Tamás egy kisodródás miatt a hatodik helyről tornázta vissza magát a második pozícióba. A kategória második futamát közel kétórás csúszással rendezték, ám a versenyzők itt is gondoskodtak a látványos elemekről. Éppen a Right Guard Racing program pilótája volt, aki az egyik kanyarban megakadt a rázókövön és megpördült az íven. Tomi nem tudott időben kiugrani a gépből, és bár ketten ki tudták kerülni, a harmadik pilóta azonban beleszállt Tomi gokartjába és fel is borult. Sipos Istvánért behívták a mentőt a pályára, de szerencsére sem neki, sem másnak nem lett maradandó sérülése a baleset következtében. Ezután újrarajtoltatták a mezőnyt, Tamás is vissza tudott állni, mert gokartját 10 perc alatt újjávarázsolták a szerelők. Ebben többen is segítettek: ahányan odafértek a gép köré, annyian dolgoztak rajta.
– Nagyon izgalmas napon vagyok túl, talán az év egyik legextrémebb napja volt a mai – kezdte beszámolóját Kiss Pál Tamás. – Fizikálisan nagyon kimerítő volt a hétvége, viszont nagyon jó felkészülésnek számított a jövő heti belga versenyre. A mai első futam kifejezetten látványos volt, a másodikban azonban nehezebb dogom akadt. Kívülről rajtoltam, több pozíciót veszítettem, és egy hibát követően egy elég nagy baleset történt, ami után újra rajtoltattak bennünket. Ezúton is köszönöm az összes szerelőnek, aki segített 10 perc alatt helyrehozni a gokartomat. Bár elment a váz és nehéz volt vele fordulni, de ennek ellenére ismét jót csatáztam és egy izgalmas futam után a hatodik helyen végeztem, amivel úgy érzem, összességében nem lehetek elégedetlen. Mindezzel együtt egy jó hétvégét sikerült eltöltenünk itt Győrben, nagyon jól éreztük magunkat.