UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2011-08-26 03:46

Nagyot küzdöttek a lányok

A női birkózás magyar szereplői már az első versenynapon felülmúlták a szabadfogású csapat eredményét a szombathelyi kadet-világbajnokságon: Galambos Ramóna ötödik, Dénes Mercédesz hetedik lett. A fogásnem legjobbjai, a japánok három, az oroszok két aranyat nyertek.

Sz. I. Álomrajt a szombathelyi Aréna Savariában: még csak negyedórája ment a verseny, de lányaink már két nagy győzelmet arattak. A 49 kg-os Dénes Mercédesz két menetben verte az ukránok kadet Eb-bronzérmesét, Jascsukot. Az 56 kg-ban Galambos Ramóna az első két percben még csak legyőzte, a második kettőben viszont egyenesen leiskolázta a bolgár Dimitrovát: mögékerülés után kétszer megpörgette, majd hídba billentette, és már meg is volt a technikai tus. Később a mongol Cerenlham még rosszabbul járt, őt ugyanis Ramóna 39 másodperc alatt két vállra fektette. Hetvenkilencen vágtak neki a napnak, köztük négy magyar. A lányok közelebb állnak az élmezőnyhöz, mint a szabadfogásúak a maguk népes és nagyon erős táborában. Két hete, a korosztály Európa-bajnokságán a négy bronzéremből hármat a női birkózásban szereztünk, Szombathelyen tehát eleve mások voltak az esélyeink. Még az egy vereséggel búcsúzó Szenttamási Noémi (43 kg) és Torma Zita (65 kg) is nyert menetet. A másik két, remekül kezdő versenyzőnk később rangos ellenféllel szemben, óriási csatában maradt alul. Dénes Mercédesz az idei kadet Európa-bajnoktól, az orosz Vetoskinától kapott ki minimális különbséggel, úgy, hogy a pont nélkül véget ért második menetben a szerencse az orosz mellé állt: ő lett a kedvezményezett, amit ki is használt. Vetoskina az elődöntőben kikapott a későbbi aranyérmes, japán Mijaharától, így Mercédesz nem került vigaszágra. Ramóna a későbbi ezüstérmes, az indiai Danda ellen megnyerte az első menetet az elődöntőben, a folytatásra azonban elfogyott az erő a rendkívül szívós és kellemetlen ellenféllel szemben. A bronzmérkőzésen a tavalyi kadet Eb aranyérmese, az ukrán Kit következett, aki az idén már a juniorok kontinensbajnokságán is elindult, és ötödik lett. Ellene Ramóna nem tudott kibontakozni, de így is nagy harcra késztette. Rohamozott, de Kit mindkét menetben egyszer eredményesen kontrázott.

Az első női versenynap kadet-világbajnokai 38 kg: Nagyezsda Szokolova (Oroszország) 43 kg: Marija Kocarjova (Oroszország) 49 kg: Ju Mijahara (Japán) 56 kg: Jui Szakano (Japán) 65 kg: Maszako Furuicsi (Japán)